Szkárosi Endre (1952–2022)
Szkárosi Endre 1952-ben született Budapesten. 1977-ben végzett az ELTE magyar-olasz szakán. 1978–83 között a Mozgó Világ szerkesztőségében olvasószerkesztőként, majd rovatvezetőként dolgozott. 1984-től a JATE-n (ma: Szegedi Tudományegyetem), 1994-től haláláig az ELTE Olasz Tanszékén tanított irodalmat és művelődéstörténetet, a doktori program indulása óta részt vesz az italianisztikai tudományos továbbképzésben, 2009-től programvezető, illetve az Irodalomtudományi Doktori Iskola törzstagja. 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Tanácsának külsős tagja. 2016-tól az Associazione Internazionale dei Professori di Italiano (AIPI) elnökségének tagja.
A hetvenes évek elején kezdte pályáját, kritikai és szépírásokat publikált, műfordítóként dolgozott, bekapcsolódott a hazai reneszánsz-kutatás (ReBaKuCs), illetve a kortárs magyar irodalom alkotó és kritikai műhelyeibe. A nyolcvanas években mélyültek el költői-művészi kutatásai: verseskötetei mellett hangköltészeti alkotásokat, költői installációkat és vizuális költészeti munkákat készített, költői performanszokat mutatott be. Számos könyvet, hangkiadványt, katalógust, videómunkát publikált, több hazai és nemzetközi költészeti-művészeti eseménysorozatot szervezett, rendszeresen vett részt nemzetközi művészeti fesztiválokon. Zenekarokkal és művészeti formációkkal működött együtt (Konnektor, Spiritus Noister, Towering Inferno). Tíz éven át szerkesztette a Világgége című hangköltészeti műsort a Magyar Rádió számára. 1986-ban Kassák-díjat, 1992-ben Locus Signi, 2007-ben József Attila-díjat kapott, 2004-ben a Stella della Solidarietà Italiana érdemrendben, 2011-ben Mészöly Miklós-díjban részesült. 2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2017-ben Kassák-díjat kapott.
Kritikai és tudományos munkásságának kezdeti időszakában kutatásai egyrészt az itáliai reneszánsz irodalmára (Dolce Stil Nuovo, Castiglione, Michelangelo, Tasso), másrészt a kortárs magyar irodalomra irányultak, e témakörökben kezdett el publikálni. Műfordításainak zöme a Secondo Novecento olasz költészetét (Caproni, Pasolini, Palazzeschi, Sanguineti, Kemeny és mások) tolmácsolja. A nyolcvanas évek közepétől kutatói tevékenységének középpontjába a modernitás olasz és nem olasz irodalma, valamint az elmúlt évtizedek experimentális költészetének és intermediális művészetének, tágabb körön az avantgárd kultúra története és elmélete került – e tárgykörben jónéhány tanulmányt publikált itthon és külföldön is különböző nyelveken, és számos hazai és nemzetközi tudományos konferencián, illetve egyetemen tartott előadást.
Hosszabb ideje dolgozott a 20. században kibontakozó irodalom- és művészetközi mozgások interdiszciplináris kultúrtörténetének kutatási és oktatási intézményesítésén, az intermediális komparatisztika tárgyköreinek és oktatási formáinak kialakításán.