Szolidaritás a járvány idején

A panelbeszélgetés iránt sokan érdeklődtek, csaknem ötvenen regisztráltak az online eseményre. A témát három szakember járta körül: Gregor Anikó egyetemi adjunktus, aki szerzőtársaival együtt a kisgyermekes családok körében kutatja a nemi és családi szerepek alakulását, Kucsera Csaba tudományos főmunkatárs, akinek szakterülete az idősödés, idősellátás, valamint Takács Erzsébet habilitált egyetemi docens, aki a társadalmi szolidaritás és az egészségszociológia kérdéseivel foglalkozik.

Kucsera Csaba a beszélgetés elején kiemelte, az a körülmény, hogy az idős embereket jobban veszélyezteti a koronavírus, elhozta az „igazság pillanatát”: látható, hogy társadalmi, szakpolitikai szinten hogyan viszonyulunk az elöregedő társadalom kérdéséhez, az idősek csoportjához. Takács Erzsébet ezt kiegészítette azzal, hogy a járvány számos egyéb társadalmi problémára, a szolidaritás kérdésére is rávilágít. A hirtelen változás gyors reakciót igényelt az állampolgárok, a családok és az állami ellátórendszerek részéről. Sokan szenvedő alanyaivá váltak az intézményi szolidaritás hiányosságainak.

Gregor Anikó szerint megerősítést nyert, hogy

kulcsfontosságú a családon belüli, generációk közötti segítségnyújtás.

Az idősek gondoskodással, idővel, de akár anyagilag is támogatják gyermekeiket és unokáikat. A járvány miatt nem tudtak részt venni a gyermekfelügyeletben, ami a kisgyermekes családokat érzékenyen érintette. A kijárási korlátozások idején a fiatalok a szokásosnál többet segítettek az időseknek például bevásárlással, telefonálással.

Az érem másik oldala, hogy a családi kapcsolatrendszerek felértékelődése részben az állami szolgáltatások elégtelenségéből fakad. Arról kevés szó esik, hogy a családtagok viszonya nem mindig felhőtlen, nem feltétlenül szeretnének vagy tudnak egymásra támaszkodni. A járványhelyzetben az állami szolgáltatások (például köznevelési intézmények) megváltozott működése fokozott terhet rótt a családokra, egyúttal a korábban igénybe vett szolgáltatások értékét is megmutatta.

A járványhelyzet felerősítette a nemi egyenlőtlenségeket, mivel mind a családon belül, mind a formális szektorban elsősorban a nők végzik a gondozási tevékenységet, és a nők magasabb átlagéletkora miatt több nőnél jelenik meg gondozási szükséglet. Aggodalomra ad okot, hogy a szociális szférában és az informális gondozási területen is a gondozók létszámának csökkenése várható, a gondozásra szorulók létszámának növekedése mellett. Földrajzi egyenlőtlenségről is beszélhetünk, mivel a Közép- és Kelet-Európai országokból áramlik az egészségügyi munkaerő Nyugat-Európába. Gregor Anikó hozzátette, hogy társadalmi osztályok különbségét is növeli a járványügyi helyzet, az állásvesztés leginkább az alacsonyabb iskolai végzettségű nőket fenyegeti.

Kucsera Csaba arról beszélt, hogy a demográfiai trendek miatt a nyugdíjrendszer sem fenntartható a jelenlegi formájában hosszú távon, ez a generációk közötti igazságosság és méltányosság kérdését veti fel. Emellett a járványhelyzetben

felerősödött és mindenki számára láthatóvá vált az ageism, az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés.

Az idősek nagyon egysíkúan, pusztán a sérülékenységük mentén jelentek meg a médiában és a közbeszédben. A járvánnyal kapcsolatos kommunikációban pusztán az életkor dimenziója alapján határozták meg a veszélyeztetettséget, noha ez nem feleltethető meg teljes mértékben az egészségi állapottal, ami a veszélyeztetettség igazi indikátora. A járványügyi intézkedések sokaknál hirtelen megöregedés-élményt jelentettek, az emberek nem tudták a szokásos, aktív hétköznapi életüket élni, otthon kellett maradniuk, felerősödött a sebezhetőségérzetük. Fontos beismerni, hogy nemcsak a közbeszédben, hanem a szociológiában és a szociális munkában is megjelenik az ageism.

A panelbeszélgetés során két szociológia szakos hallgató, Dobos Neszta és Donkó Anna bemutatták az Életfordulók projektórára készített kutatásukat. Az idősekkel kapcsolatos híreket és az azokra adott kommenteket vizsgálták március 11. és április 25. között. Öt Facebook-oldalt követtek, több mint ötezer kommentet néztek át. Azt találták, hogy

a kommentelők többsége a politika bábjaiként, szabályszegőkként, bűnbakokként tekintett az idősekre

a járványügyi helyzet miatt. A kommentekben észrevehető egyfajta lenéző, álpozitív, de az online közösség által támogatott attitűd is.

Takács Erzsébet a beszélgetés végén újra feltette a kérdést: növelte-e a járványhelyzet a társadalmi szolidaritást? Az előadók összességében megállapították, hogy egyelőre inkább csökkent a társadalmi szolidaritás, és bár születtek alulról jövő kezdeményezések, főként jelképes gesztusokat láthattunk a lakosság részéről. Kucsera Csaba azt feltételezi, hogy a társadalom nem feltétlenül „tanul” a válságból, de a szakma számára mindenképpen referenciapont lesz. Szerinte akkor tudjuk eredményesen felvenni a harcot a vírussal, ha a második hullámra szakértők bevonásával, a társadalmi kohézió erősítésével készülünk fel, nehogy az idősek a társadalom bűnbakjaivá váljanak az esetleges korlátozó intézkedésekre adott reakcióként.

Forrás: ELTE TáTK
Borítókép: Freepik