Szombathelyi sikerek a Techtogether versenyen

2020.10.27.
Szombathelyi sikerek a Techtogether versenyen
A második helyezés mellett három különdíjjal tértek haza az ELTE IK Savaria Műszaki Intézetének hallgatói az október 20–21. között rendezett mérnökhallgatói megmérettetésről.

Az összesített II. helyezésért járó 150 ezer forintos díjról szóló csekket Takács János, a BME Gépjárműtechnológia Tanszék egyetemi tanára, a Gépipari Tudományos Egyesület, egyben a verseny zsűrijének elnöke adta át a Szombathelyi Gépészek – StudentTechLab csapatnak. A szombathelyi gépészmérnök-hallgatók idén 15 fővel képviseltették magukat, köztük első- és másodévesek is szerepet kaptak, hogy belekóstolhassanak a Techtogether világába, egyfajta utánpótlásnevelést biztosítva a Szombathelyi Gépészek csapatának.

A verseny részben élőben zajlott a budapesti Hungexpon. Azon cégek, amelyek személyesen nem jelentek meg a kiállításon, szeptembertől kezdve előfeladatokat küldtek a csapatoknak. A versenyzőknek összesen tíz előfeladatot kellett megoldaniuk, majd a megoldásokat írásban és szóban is bemutatniuk. A feladatok között olyan komplex kihívások szerepeltek, mint például egy futurisztikus, 3D nyomtatóval készített autómodell elkészítése, amely több mint 3 méter képes megtenni úgy, hogy építése és összeállítása során csak egy – nem 3D nyomtatással készült – segédanyagot használhattak fel.

Forrás: Nyugat.hu