Tabletet nyert három szerencsés hallgató
A három nyertes egyike, Dúzs Brigitta, aki jelenleg másodéves PhD hallgató az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolában. A PhD képzést megelőzően is az ELTE-re járt, itt végezte az alap- és a mesterképzési szakot. A doktori képzés elvégzését követően kutatóként szeretne dolgozni, és elképzelhetőnek tartja azt is, hogy valamilyen külföldi posztdoktori ösztöndíjra nyújtson be pályázatot. Brigitta szakterülete a kísérleti kutatások, doktori témája a nem lineáris kémiai dinamika, mely témakörrel már az alapképzés óta foglalkozik. Korábban még nem fordult vele elő, hogy nyereményjátékon nyert, így nagyon örül a tabletnek.
A második szerencsés hallgató Tiringer Orsolya, aki germanisztika alapképzésen, német nemzetiségi szakirányon másodéves. A BA elvégzése után mindenképpen szeretne továbbtanulni tolmács-fordító mesterképzésen, tolmács specializáción. A mesterképzéses diplomával Budapesten szeretne majd tolmácsként elhelyezkedni. A következő félévben Erasmus tanulmányúton vesz részt Regensburgban, a hazatérést követően pedig szakdolgozatát tervezi megírni. Orsolya szintén nagyon örül a tabletnek, és vele is először fordul elő, hogy egy nyereményjáték nyertesei között szerepelhet.
A harmadik tabletet Máté Zsuzsanna, rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc szakos hallgató nyerte. Zsuzsanna tanulmányai mellett profi szinten vízilabdázik a BVSC-nél, az első osztályú vízilabda válogatott tagja. A rekreáció szakkal teljes mértékben elégedett, a tanszéki oktatókat nagyon segítőkésznek véli. Az alapképzési szak elvégzését követő tervei között elsősorban a versenysport szerepel, de szeretne továbbtanulni is, ugyanakkor még pontosan nem tudja, hogy milyen szakterületen. A rekreáció mellett a pszichológia és a fogyatékkal élők sportolási lehetőségei iránt érdeklődik.