Tájfutó vb-n az ELTE hallgatója
A tájfutás sokszor embert próbáló mozgásforma, egy-egy futam komoly kihívást jelent a résztvevőknek: amellett, hogy terepen kell futni, ami fizikailag igencsak megterhelő, a tájékozódás szellemi összpontosítást is igényel.
„Mivel számomra szokatlan, nehéz terepen fog zajlani a verseny, főleg a sprintre, vagyis a városi versenyre készülök. Tartok a tipikus finn, mocsaras erdőktől, de remélem, hogy helyt tudok állni, ki tudom hozni magamból a maximumot” – nyilatkozta a PPK hallgatója.
Egei Petra számára a tájfutás csak egyfelől családi hagyomány, másfelől fontos része az életének: „Úgy érzem, azáltal, hogy sportolok, sokkal kiegyensúlyozottabb életet tudok élni. Része a mindennapjaimnak; stresszesebb időszakban nagyon sokat segít, ha edzek. Hétvégénként általában versenyekre járok, így nem marad túl sok időm a pihenésre, de nem bánom, mert mindig nagy élmény részt venni egy versenyen. Vizsgaidőszakban, a szorgalmi időszak tanulósabb periódusaiban sajnos kevesebb időm marad a sportra, de ilyenkor is bevállalok egy futó vagy erősítő edzést, még akkor is, ha másnap vizsgázom."
Bővebb információ a verseny hivatalos honlapján érhető el.
Forrás: BEAC