Támogatás nemzetközi konferencia szervezésére

2018.04.25.
Támogatás nemzetközi konferencia szervezésére
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományos Tanácsa pályázatot hirdet nemzetközi konferencia szervezésére. Pályázni 2018. december 31-ig, illetve a Tudományos Alap keretének kimerüléséig lehet. A beérkező pályázatokat a Tudományos Tanács saját hatáskörében bírálja el. A pályázatok benyújtása folyamatos.

Az ELTE Tudományos Tanácsa – az egyetem kutatási-fejlesztési-innovációs stratégiájának kialakításáért és megvalósításáért felelős testületként – különösen fontosnak tartja az egyetem nemzetközi láthatóságának növelését. Ennek inspirálására pályázatot ír ki az ELTE szervezeti egységei, kutatók informális csoportjai számára nemzetközi konferenciák megrendezésének támogatására.

Nemzetközi konferenciának az olyan rendezvény tekinthető, mely idegen nyelven zajlik, valamint az előadók és a résztvevők jelentős részben külföldiek. Előnyt élveznek azok a konferenciák, amelyeket már sikeresen futó nemzetközi konferenciasorozatok részeként, illetve nemzetközi szervezet közreműködésével rendeznek. A megpályázható maximális összeg 1 millió forint. Kiegészítésül a nyertesek kedvezményesen igénybe vehetik az ELTE helyiségeit. A pályázati támogatást reprezentációs költségekre (pl. konferenciavacsora), tanulmánykötetre, honoráriumra nem lehet felhasználni.

A pályázatnak tartalmaznia kell a konferencia leírását, esetleges előzményeit, szakmai jelentőségét; a meghívottak névsorát, affiliációját, beosztását, jellemezni kell a szakterületen betöltött szerepüket; a résztvevők körét (célközönség: oktatók és kutatók). A pályázathoz csatolni kell a konferencia hozzávetőleges költségtervét, a tervezett bevételeket (forrással) és a kiadásokat, valamint a jelen támogatásból tervezett kiadásokat. A nemzetközi konferencia honlapján szerepelnie kell a résztvevőknek az affiliáció megjelölésével. 2019-es rendezésű konferencia is pályázható.

A pályázatot a pályázati kiírás mellékleteként letölthető pályázati adatlapon kell benyújtani, PDF formátumban, a tudomanypolitika@rk.elte.hu e-mail címen.

Részletes pályázati kiírás

Pályázati adatlap