Tanévnyitó a Tanárképző Központban

2016.09.19.
Tanévnyitó a Tanárképző Központban
Az osztatlan tanárképzés negyedik évfolyamának tanévnyitó ünnepségét 2016. szeptember 8-án rendezték a Trefort-kerti Gólyavárban. Az idei évben minden eddiginél több, összesen 597 hallgató került be az ELTE-re, a tanárképzés iránt érdeklődők közül intézményünkbe jelentkeztek a legmagasabb pontszámokkal.

A 2016/2017-es tanév megnyitóján Mezey Barna rektor köszöntötte az elsőéveseket, elmondta, hogy a tanárképzés egyszerre mutatja fel az ELTE tudományos sokszínűségét és az egyetem egységét, valamint hangsúlyozta a gyakorlóiskolák képzésen belül betöltött fontos szerepét. Károly Krisztina, az ELTE Tanárképző Központjának főigazgatója a pedagógus hivatás szépségéről beszélt, kiemelve, hogy milyen jelentőséggel bír az a tudós tanárok képzésében, hogy az ország legjobb diákjai nálunk készülnek fel a tanári pályára.

A tanárszakos hallgatókat a képzésben résztvevő karok vezetői – Borhy László, a Bölcsészettudományi Kar dékánja; Gergó Lajos, az Informatikai Kar dékánhelyettese; Surján Péter, a Természettudományi Kar dékánja, valamint Fábri György, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánhelyettese – is köszöntötték, valamint ismertették karaik jellegzetességeit. A beszédeket követően Nagy Anett, az EHÖK tanárképzési referense szólt a leendő tanárjelöltekhez.

Az évnyitón az ELTE BTK Zenei Tanszék Pro Musica Vegyeskara közreműködött. Az énekkart Mindszenty Zsuzsánna főiskolai docens vezényelte.

Tanévnyitó a Tanárképző Központban - 2016. szeptember 8.

Tanévnyitó a Tanárképző Központban - 2016. szeptember 8.

0

/

0

0

/

0