Tanévnyitó az EIT Digitalban
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Digitális Tudásközpontja (EIT Digital) október 15-én tartotta tanévnyitó ünnepségét. A virtuális rendezvényen 300 mesterszakos hallgató kezdte meg 2 éves képzését, amelynek során megismerik Európa legnagyobb digitális innovációs ökoszisztémáját. A kick-off rendezvényen betekinthettek a részletes oktatási programba és találkozhattak a korábban végzett diákokkal is.
Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára nyitó beszédében hangsúlyozta: “A digitális transzformáció olyan átfogó társadalmi változás, amely még több lehetőséget teremt a gazdaság fejlesztésére és további előre lépésre ösztönözi a munkaerőpiacot is.” Az államtitkár hozzátette: „az EIT Digital Master School segíti diákjait abban, hogy az itt megszerzett tudással olyan szakemberekké válhassanak, akik később kulcsszerepet játszhatnak az innovációs munkában".
Az EIT Digital Master School 18 kimagasló műszaki egyetemből álló európai hálózatán keresztül valósítja meg oktatási programját. Mindennek kulcseleme, hogy
a diákok megtanulják, miként kell vállalkozóként gondolkodni és cselekedni.
Az EIT Digital oktatási igazgatója, Roberto Pietro szerint az EIT Digital Master School kivételes kezdeményezés. „Diákjaink valós, gyakorlatias kihívásokat oldanak meg és olyan létező problémákkal foglalkoznak, amelyeket üzleti és ipari partnereink gyakorlatából merítünk. Ez minden más tanulmányi programtól eltér” – mondta.
A diákokkal szemben elvárás, hogy megszerzett tudásukkal hozzájáruljanak a társadalom számára fontos közösségi értékekhez is. „A digitális technológiának mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie, egyenlő esélyeket és biztonságos digitális világot kell teremtenünk” – hangsúlyozta az EIT Digital ügyvezető igazgatója, Willem Jonker a diákokhoz intézet beszédében. Hozzátette: „Számítunk rátok, hogy hozzájáruljatok egy igazságos, befogadó és fenntartható digitális Európához”.
Az egyik legaktívabb EIT Digital partner egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Az intézmény rektora, Borhy László beszédében kiemelte, hogy az EIT Digital Master School végzősei kiemelkedő karrierlehetőségek elé is néznek. „A végzősök 95%-a hat hónapon belül elhelyezkedik és 93%-uk a tanult pályáján marad. Ez egy megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka az EIT Digital Master program hatékonyságának és minőségének” – foglalta össze.
Forrás: ProfitLine