„Tanulhatunk a külföldiektől”

Vietnámban született. Mióta él Magyarországon?
16 évesen koromban végeztem el a gimnáziumot, és elnyertem egy kormányközi ösztöndíjat. Felvételi vizsgát kellett tennünk, és a legjobb ezer tanulót küldték a többi baráti szocialista országba. Akkoriban a vietnámi háború miatt össze-vissza zajlott az oktatás. Az egyik osztálytársam például öt évvel idősebb volt nálam, mert nem tudta időben elkezdeni az iskolát. Kicsit féltem, de örültem az ösztöndíjnak, mivel ez volt az egyetlen lehetőség, hogy valaki átlépje az országhatárt. Öten vagyunk testvérek, és csak én jöttem el. Nem volt választási lehetőségünk, olyan szakokra küldtek minket, ahova diákokat kerestek. A pszichológia egyébként sosem fordult meg a fejemben, én matektanár akartam lenni. Egy ideig szomorú voltam, de örülök, hogy végül itt kötöttem ki.

Könnyen elsajátította a nyelvet?
Már Vietnámban elkezdődött a felkészítésünk, de ideérkezésem után egy évet töltöttem a nemzetközi előkészítő intézetben. Kezdetben elkértük a magyar diákok jegyzeteit, ami sokat segített. A munkanyelvem ma már az angol és a magyar. Sokkal nagyobb bajban lennék, ha vietnámiul kellene tartanom az előadásokat. S bár nem beszélem anyanyelvi szinten a magyart, nem akadályoz a munkámban, hogy magyar nyelven oktatok.

Olyannyira megszerette a pszichológiát, hogy itt maradt tanítani az egyetemen.
A diploma után hazamentem volna, de egy tudományos tanárképzési ösztöndíjnak köszönhetően maradtam. Elkezdtem a doktori képzést, és Hunyady György professzor lett a témavezetőm. Az ő javaslatára dolgozatomban a nemi sztereotípiákat vizsgáltam, összehasonlítva a magyar és a vietnámi helyzetet. A kulturális összehasonlító kutatás akkor még egyáltalán nem volt elterjedt, csak egy-két amerikai egyetemen tartottak ilyen képzéseket.

Az utóbbi években viszont felértékelődött az interkulturális tanulmányok szerepe. Mivel foglalkoznak pontosan az interkulturális pszichológia és pedagógia mesterképzésen?
A mi szakunk a kultúrák közti kapcsolatokról szól akár pszichológiai, akár pedagógiai értelemben. Többek között bizonyos egyenlőtlenségi helyzetek kezelésével, az előítéletek csökkentésével foglalkozunk. Nagyon sokrétű ez a terület, vannak kollégáim, akik szociológiai, nyelvészeti vagy antropológiai háttérrel rendelkeznek.

Tavasszal elterjedt annak a híre, hogy megszűnik a mesterképzés. Milyen érveket tudnak felhozni a döntés ellen?
Szükség van erre a szakmára, hiszen a különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek találkozása mindennapi jelenség. Az itt végzett szakemberek abban segítenek, hogy ebből a helyzetből a legjobbat tudjuk kihozni. Például az iskolákban eltérő tapasztalatokkal, identitással rendelkező gyerekek tanulnak. A kérdés az, hogy a pedagógus mit kezd ezzel a helyzettel. A célunk, hogy az emberek hatékonyan tudjanak együtt élni, dolgozni és közben jól érezzék magukat.

A napokban rendeztek kerekasztal-beszélgetést, ahol Ön is részt vett, „Migráció és integráció – mit tehetnek a pszichológusok?” címmel. Mi az álláspontja ezzel kapcsolatban?
Lehet is, és kell is tenni az integrációért, de ez nem megy egyik napról a másikra. Fontos, hogy migráció alatt nem csak az ideérkező menekülteket kell érteni, hanem azt is, amikor a magyar fiatalok külföldre mennek dolgozni. Őket segítené például, ha már felkészülten mennének ki, tudnák, mire számíthatnak. Tehát egyfajta tudományos ismeretterjesztésről lenne szó a pszichológusok részéről. Tanulhatunk az ide érkező külföldiektől, hiszen az iskolában tanuló migráns gyerekeken keresztül különböző megküzdési stratégiákkal ismerkedhetnek meg az itthoni családok, amit aztán hasznosíthatnak külföldi munkájuk vagy tanulmányaik során. Azt is meg kell érteni, hogy mind a befogadó társadalmon, mind a migránsokon múlik az integráció, amelynek sikeressége hatással van mindkét csoportra.

A pszichológusképzés felkészíti a hallgatókat az integrálással kapcsolatos feladatokra?
Sok esetben az iskolapszichológusok, nevelési tanácsadók sem értenek a területhez, hiszen nagyon kevés helyen oktattak erről a pszichológiai ágazaton belül. Jó lenne, ha az általános pszichológiai képzésbe is beépülne ez a tárgy. Szerencsére a pszichológusok nincsenek egyedül, ezen a beszélgetésen is részt vettek például a pszichiáter és szociológus kollégák.

A kutatások szerint mennyire befogadóak a magyarok?
Európai összehasonlításban nem állunk túl jól. A kutatások szerint ráadásul az emberek felnagyítva látják az itt élő külföldiek számát. Például hivatalosan a kínai a legnagyobb látható kisebbség Magyarországon, de a számuk így sem haladja meg a tízezret. Egyébként a felmérésekből kiderült, hogy a kínai családok alapvetően elégedettek a gyerekeik integrációjával. Most tervezünk egy olyan kutatást, amely azt vizsgálja, hogy a magyar iskolák mennyire vannak felkészülve a migráns gyerekek nevelésére, kezelésére.

A kari SzMSz módosításával az Önök központja idén intézetté alakult. Intézetigazgatóként milyen tervei vannak?
Szeretnénk felfuttatni az angol nyelvű mesterképzést, bár tudom, hogy ez hosszú építkezési folyamat. Emellett 2017-től Társadalmi befogadás tanulmányok néven indul majd a szak, változatlan tartalommal, és bízom benne, hogy a névváltozás ellenére ugyanolyan érdeklődés lesz majd a képzésünk iránt, mint eddig. Jelen vagyunk már a pszichológiai doktori képzésben, és a jövőben fel akarjuk kínálni a programjainkat a Neveléstudományi Doktori Iskolának is. A jövő év legnagyobb kihívása pedig, hogy az IAIE, az interkulturális oktatás nemzetközi szervezete felkért minket egy nagy nemzetközi konferencia megszervezésére jövő szeptemberben.

Az interjú a PPK oldalán megjelent szöveg szerkesztett változata.