Társadalmi felelősségvállalásban erősít a SEK

2020.02.04.
Társadalmi felelősségvállalásban erősít a SEK
Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Szent Márton szellemiségét követve indította el jótékonysági akciókat, adománygyűjtéseket és más, társadalmi felelősségvállalást szolgáló tevékenységeket egybefogó projektjét, a SegítéSEK-et.  

Az ELTE szombathelyi képzési egysége évek óta rendszeresen szervez véradásokat, karácsonyi cipősdoboz-gyűjtéseket, jótékonysági tombola-sorsolásokat, tavaly decemberben pedig a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közreműködésével alakították meg hallgatókból és egyetemi dolgozókból álló önkéntes mentőcsoportjukat. Ezeket az akciókat fogja össze a jövőben a SegítéSEK elnevezésű esernyőprojekt, amelynek ötletgazdája Lenkai Nóra, a Savaria Campus Iroda vezetője. Jelenlegi partnerei mellett a SEK újakat is meg kíván nyerni a projekt számára, a középtávú tervek között jótékonysági rendezvények (bálok, sportversenyek, koncertek) mellett szerepel egy fogyatékkal élőknek szóló túra megszervezése is.

A projekt első akciója a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársaival közösen szervezett tűzbiztonsági tanácsadó nap volt, amelyet január végén tartottak. Magyarországon évente több mint hatezerötszáz családot érintenek a lakástüzek, Szombathelyen pedig már az év első hónapjában több kéménytűz, illetve fűtőberendezések okozta tűzeset történt. Ezek megelőzése érdekében a katasztrófavédelem munkatársai a hallgatókkal közösen adtak tűzbiztonsági tanácsokat a látogatóknak.

Forrás: ELTE SEK