Társadalmi újítások a fenntartható jövőért

2021.01.08.
Társadalmi újítások a fenntartható jövőért
2021 januárjában a CHARM European University első alkalommal hirdeti meg Téli Egyetemi Programját. Jelentkezés: január 13-ig.

A CHARM-EU első Téli Egyetemi Programjában a Szövetség tagegyetemeinek diákjai vehetnek részt 2021. január 27–30 között. A négy napos, angol nyelvű program során a résztvevők lehetőséget kapnak Európa vezető egyetemeinek oktatóival, az ipari és a civil szféra képviselőivel, illetve az érdeklődő, tettre kész hallgatói csoportokkal való együttműködésre. A diákok munkájuk során valódi kihívásokra dolgoznak ki megoldásokat, melyeket az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaiból kiindulva maguk választanak ki. A téli egyetem fő témája: Társadalmi újítások a fenntartható jövő érdekében.

A Program a diákok igényeit nagy mértékben figyelembe véve valósul meg, a résztvevők az akadémiai szférában és a munka világában érvényesíthető, tudományterületeken átívelő készségeket, innovatív kutatási metódusokat ismerhetnek meg. Örömmel várják azok jelentkezését a CHARM-EU Téli Egyetemi Programjára, akik szívesen fejlesztenék együttműködési, kommunikációs és kreatív képességeiket, és sajátítanának el új kompetenciákat, melyeket számos különböző területen kamatoztathatnak!

A Téli Egyetemi Programban résztvevőket a CHARM-EU „Transdiciplinary Problem Solving for Sustainability” oklevéllel díjazza.

Jelentkezés a CHARM-EU Téli Egyetemi Programra

A beérkezett jelentkezések elbírálása a diákok rövid jelentkezési esszéin alapszik. A program kiválasztott résztvevői e-mailben kapnak értesítést jelentkezésük sikerességéről.

Mi is az a CHARM-EU?

A CHARM-EU Szövetség öt tekintélyes Európai egyetem (Barcelonai Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Montpellier-i Egyetem, Trinity College Dublin, Utrechti Egyetem) összefogásában alakult meg 2019-ben az Európai Bizottság kiemelt jelentőségű kezdeményezése, a „European Universities Initiative” keretében, az Erasmus+ Program támogatásával. A szövetség célja, hogy egy új egyetemi modell kialakítása révén erősítse az Európai felsőoktatás minőségét, növelje nemzetközi versenykésességét és vonzerejét. 2021 szeptemberétől a CHARM-EU egyedülálló mesterképzési programot indít, amely a fenntarthatóság globális kihívásaira keres megoldást. A képzésben részt vevő diákok lehetőséget kapnak a szövetség öt partneregyeteme közti mobilitásra. További információ a CHARM-EU-ról ebben a videóban található.

Bővebb információ angol nyelven