Tatár György (1947-2025)
Tatár György, barátainak Gyuri, bárhonnan is tekintve kivételes formátumú gondolkodó volt. Salgótarjában született, iskolába járt Budapesten, de élt Bukarestben is, ahol a költő Majtényi Erikhez fűzte életre szóló barátság. Kezdetben Kolozsvárott tanult magyar szakon (itt ismerte meg Tamás Gáspár Miklóst), de végül az ELTE-n szerzett diplomát. Itt került barátságba Tábor Ádám körével, akiknek révén megismerte Tábor Béla, Szabó Lajos és Hamvas Béla szellemi világát. Már ekkor a vallás, a filozófia és a politika sajátos erőtere vonzotta, ez ihlette, itt érezte szellemileg otthon magát, és végül egész gondolkodói életében ez maradt fontos számára. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik Münzer radikális teológiája iránti érdeklődése és fontos tanulmánya (Thomas Münzer, A Gideon kardjával, vál., ford., jegyz., utószó, 1982).
Az Akadémiai Kiadó lektora volt, amikor Heidegger kapcsán megismerkedtünk. Már akkor Heidegger nagy Nietzsche-könyvét olvasta, aminek hatása alatt és akivel vitázva írta meg korszakos Nietzsche-monográfiáját (Az öröklét gyűrűje. Nietzsche és az örök visszatérés gondolata, 1989), amivel kiérdemelte a kandidátusi címet. Az ELTE nagy professzorai, Dobrovits Aladár, Hahn István, Komoróczy Géza hatására érdeklődése az antik vallásfilozófia felé fordult. A német klasszika nagy módszertani vitájáról a „filológusok hercegével”, Ulrich von Wilamowitz-Moellendorffal szemben Nietzschével, Kerényi Károllyal, az egzisztencialista Walter F. Ottoval értett egyet és írt kiváló tanulmányt Nietzsche ifjúkori görög tárgyú írásaihoz (válogatta és utószó, 1988).
Gyuri tanítani a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (ma Pécsi Tudományegyetem) Művészettudományi Tanszékén kezdett, egy nagyszerű tanári generáció társaságában. Horváth Ivánnal, Kisbali Lászlóval, Somlyó Bálinttal, később Vidrányi Katalinnal és Perczel Istvánnal együtt voltunk kollégák és barátok. A közös vonatozások, a „pécsi kupé” társasága (Pirnát Antallal, Bartha Gáborral, Hahner Péterrel kiegészítve) varázslatos szellemi légkört alkotott, amiben Gyurit humora, metsző intellektusa a társaság egyik középpontjává tette. A kilencvenes évektől kezdődően visszatért az ELTE-re, immár tanárként, az Általános Filozófiai Tanszékre. Ez idő tájt már a klasszikus német, de mindenekelőtt a zsidó vallásfilozófia kezdte foglalkoztatni. Hermann Cohen, Franz Rosenzweig, Martin Buber és Gershom Sholem nagyszabású gondolataival először németül találkozott. (F. Rosenzweig, Nem hang és füst. Válogatott írások, 1990; Könyvecske az egészséges és a beteg emberi értelemről, 1997. Végül hatalmas érdeme, hogy megszerkesztette barátja, Bíró Dániel nagyszerű Rosenzweig-fordítását, A megváltás csillaga, 2024.)
Későn tanult meg héberül, de kiválóan. Izraeli ösztöndíja után egyértelműen a biblikus teológia és vallásfilozófia felé fordult, mindenekelőtt a Kabbala világához. (A "másik oldal". Kabbalista esszék, 2014) A Zóhár magyar fordításában Uri Asaffal működött együtt és írt mély és fontos tanulmányt a fordításhoz. (Zohár a Teremtés könyvéről, ford., előszó, jegyz. Uri Asaf, tanulmány: Tatár György, 2014) Közben több kötetben jelentek meg vallásfilozófiai és bibliai tárgyú esszéi. (Pompeji és Titanic, 1993; A nagyon távoli város. Vallásfilozófiai írások és viták, 2003; Egy gyűrű mind fölött, 2009). Egy angol nyelvű tanulmányáért megkapta a Maxwell esszépályázat díját. Munkásságát Örley és Scheiber díjakkal ismerték el. Az ELTE tiszteletbeli egyetemi tanári címet adományozott neki. Visszavonulása után utolsó éveit Svájcban töltötte feleségével és nevelt lányával, de írásai továbbra is megjelentek hazai irodalmi folyóiratokban. Az utóbbi években az európai kultúra és az általa annyira szeretett Izrael (Izrael - Tájkép csata közben. Második, bővített kiadás, 2009) iránti aggodalmát számos publicisztikában fogalmazta meg.
Legendás tanár volt. A legnagyobb elismerést a diákjaitól kapta, akik életre szóló emlékeket őriznek az óráiról. Gyuri, Ferdinand Ebner általa is szeretett nagy könyvének címét átvéve, a szavak és a szellemi valóságok láttató erejű mestere volt. Nem volt „iskolateremtő” tanár abban az értelemben, ahogy mások a diákjaikat témavezetik, irányítják, mentorálják. Ugyanakkor generációkat vezetett a Biblia, a zsidóság és a kereszténység tektonikus erejű gondolatainak labirintusába. Hihetetlenül éles fényben tudott gondolatokat evokatív erejű képekkel és hasonlatokkal bemutatni.
Gyuri nem tűrte a kézikönyvek sekélyes közhelyeit. Radikális gondolkodó volt, a szó erőteljes és mélyre hatoló értelmében. A gondolatok összefüggéseinek feltárásában nem ismert pardont. Mindenben az alapvetőt, a meghatározó elemet kereste, és abszolút hallása volt a teoretikus problémákra. Ezzel varázsolta el a hallgatóit. A rettenetes tanszéki kávék melletti beszélgetéseink végén, az örökös cigarettát elnyomva, rendszerint ezzel indult órát tartani: „Megyek áriázni.” Az önirónia mögött az állt, hogy valóban lenyűgöző erővel mutatta be, hol Rejtő Jenői, hol ókori, hol harcászati példákon (rengeteget beszélgettünk hadtörténetről) a gondolati valóságokat.
Egyik írásában a Harry Potter-könyvek egyik jelenetének segítségével fogalmazta meg a filozófia történetéről vallott ars poeticáját. Roxfort folyosóinak falát a régi tanárok képei díszítik. Nappal mozdulatlanul feszítenek talárjaikban, ám éjjel a képek életre kelnek, és az egykori tanárok meg-meglátogatják egymást és hosszú beszélgetésekben vitatják meg bizalmas gondolatikat. Gyuri számára a filozófiatörténet nem halott bölcsek sírfeliratainak gyűjteménye volt, hanem élő vita a fényes keretekből egymáshoz látogató gondolkodók között. Ha valaki, akkor Gyuri „nem sétált elkényeztetett naplopóként a tudás kertjében.” A gondolati mélység, a kifejezés erőteljessége nem engedte, hogy elfogult gondolkodó legyen. Nemcsak zsidó, hanem keresztény közegben is tekintélyes filozófusnak számított.
Gyuri számomra nem kolléga volt, hanem az az idősebb barát, akinek a bizalma kitüntetés volt. Egyszer elmesélte, hogy gyerekkorában elvitték egy pályaválasztási tanácsadóhoz. A tesztek után a tanácsadó a fejét vakarta, és végül annyit mondott, hogy ez a gyerek rendkívüli tehetség, csak azt nem tudja, hogy miben. A filozófia nem szerepelt a pályaválasztási lehetőségek között.
Geréby György („A Másik”)