Távolléti oktatás a fordító- és tolmácsképzésben

2021.01.07.
Távolléti oktatás a fordító- és tolmácsképzésben
A járványidőszak eddigi oktatási tapasztalatairól jelentettek meg tanulmánykötetet az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszékének adjunktusai, Seresi Márta, Eszenyi Réka és Robin Edina.

A 2020 tavaszán az egész világon végigsöprő Covid–19-járvány korábban sohasem tapasztalt helyzet elé állította az oktatókat és a hallgatókat egyaránt. A korlátozó intézkedések miatt nem lehetett az egyetemek épületében megtartani az órákat, ugyanakkor az elmúlt évtizedek látványos technológiai fejlődésének hála lehetőség nyílt arra, hogy a megszokott kontaktórákat a modern információs és kommunikációs technológiák segítségével helyettesítsék. Így történt ez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fordító- és Tolmácsképző Tanszékén (ELTE FTT) is.

Az itt dolgozó oktatóknak és hallgatóknak volt már tapasztalatuk távoktatásos kurzusokkal, virtuális órákkal vagy éppen videokonferencia-berendezésen keresztül lezajló szigorlatoztatással, így nem érte őket teljesen váratlanul ez a feladat. Ennek ellenére kihívást jelentett a jórészt digitális eszközökre épülő távolléti oktatás bevezetése az összes képzéstípusban, legyen szó fordítóképzésről, tolmácsképzésről, multimédiás fordítóképzésről vagy éppen a doktori programról.

Seresi Márta, Eszenyi Réka és Robin Edina,  a Fordító- és Tolmácsképző Tanszék adjunktusai a járványhelyzet okozta egyetemi élethelyzeteket dolgozták fel, A Távolléti oktatás a fordító- és tolmácsképzésben címmel most megjelent tanulmánykötetben hallgatóik visszajelzései és saját tapasztalataik alapján azt tekintik át, milyen tanulságok vonhatók le a koronavírus első hulláma során használt oktatási módszerekről: milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, illetve milyen új lehetőségek tárultak fel előttük, amikor LMS-rendszerek, videohívásos programok és távtolmácsolási platformok segítségével tanítottak és vizsgáztattak. A kötetből többek között kiderül, hogyan lehet tolmácsolásból online államvizsgázni, vagy online filmfeliratozást tanítani, de arra is választ kapunk, milyen egy házi védés a doktorin, ha a bizottság tagjai nem lehetnek jelen egy térben.

 A kötet már elérhető az ELTE Reader oldalon.