TeenTech világbajnok a Trefort csapata

2017.07.13.
TeenTech világbajnok a Trefort csapata
A Londonban rendezett Teen Tech Awards 2017 döntőjében spanyol és finn indulókat legyőzve az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium csapata nyerte meg a verseny nemzetközi kategóriáját.

A TeenTech a tudományok, a műszaki tudományok és a technológia területén alkotó fiatalokat tömöríti, akik innovációs alkotásaikkal versenyeznek. Az idei megmérettetésen kétezer, zömében angol diák vett részt, a döntőbe 19 kategória 200 csapata került.

A Trefort csapata – Lipták Zoltán, Reményi Réka és Koczka Vencel, valamint felkészítőik: Regele György, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium informatika vezetőtanára, illetve Regele Balázs, a BME MOGI Mechatronika Tanszék munkatársa – egy mobiltelefonról vezérelhető okosház-modellel és egy vakvezető okosbottal indult. Ötletes megoldásukkal a nemzetközi kategória első helyét érdemelték ki.

A döntőt június végén az 1660-ban alapított Royal Society-ben (Királyi Természettudományos Társaság) tartották meg, melynek korábban elnöke volt Isaac Newton, tagja Albert Einstein is.