Telt ház a TáTK mesterszakos nyílt napján

„A Nagy Kari Szakválasztó már hagyományos programnak tekinthető a Karon. Szerettünk volna egy olyan eseményt életre hívni, ahol az érdeklődők informális keretek között ismerkedhetnek meg az általuk érdekesnek vélt szak vagy szakok oktatóival és hallgatóival, így nem pusztán a mesterképzésről kapnak képet, hanem a kari közösségről és az intézmény hangulatáról is” – mondta Szabari Vera, az ELTE TáTK oktatási és tudományos dékánhelyettese.
A több mint 100 fő érdeklődő – akár egy „rapidrandi”-programon – több, számára érdekes szak képviselőivel is beszélgethetett. A leggyakrabban felmerülő kérdések a tantervvel, illetve a karrierlehetőségekkel voltak kapcsolatosak, de sokan érdeklődtek a felvételi és bemeneti követelményekről is a Tanulmányi Hivatal szakértőinél.
Azok, akik lemaradtak az eseményről, a Kar 2022. január 28-i Nyílt Napján is megtalálhatják a mesterszakos pultokat, ahol a szakokat képviselő oktatók és hallgatók szívesen válaszolnak minden kérdésre.
Forrás: ELTE TáTK