Test és művészet

Test. A legsemlegesebbnek tűnő fogalmaink egyike, mégsem telhet el nap anélkül, hogy egy elméletíró ne kritizálna, ne írna át, ne forgatna fel valami régit és meghaladandót a testre hivatkozva. Beszélhetünk-e „testi fordulatról” a 20. század második felétől? Vagy akár több testi fordulat is van? Elsődlegessé vált-e a gyakorlat, a részvétel, az aktivizmus, a performansz az intellektuális „szemlélődéssel” szemben? Teoretikus aktus-e a (körbe-)járás? Releváns-e még egyáltalán a test és az elme dualizmusa? Elfogadható-e a késői Husserl, illetve Merleau-Ponty munkásságából kibontakozó eredendő testtapasztalatra alapozó megközelítés? Mennyiben jelent alternatívát, ha a testet Foucault nyomán hatalmi diskurzusok konstrukciójaként értjük?

Úgy tűnik, mintha ma már mindennek lenne teste, vegyük azt konkrét vagy éppen absztrakt értelemben. Ám kérdés, hogy megragadhatóak-e még a műalkotások például az organikusság és más testi metaforák révén. Vagy éppen a dezorganizáció (Artaud-féle szervek nélküli test, szörnyek, kiborgok) erősödne fel a poszt-, illetve transzhumanizmusnak köszönhetően? Ábrázolható-e még a nő/a férfi a genderelméletek fényében, nem gyanús-e a harmónia, a szépség? Létezik-e még a természetes és a mesterséges, mikor válik valami idegen testté? Miként szembesítik a művészetek a befogadókat saját testi meghatározottságukkal?

A konferencia többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ, a szervezők minden érdeklődőt örömmel várnak.

A konferencia honlapja

Facebook

Kép: Ken Moody & Robert Sherman, 1984. (Robert Mapplethorpe Foundation)