Testközelben az ELTE dolgozói

2017.01.31.
Testközelben az ELTE dolgozói
2017. január 25-én az „Egészséges életmód az ELTE-n” kampány részeként „Testközelben” címmel félnapos előadássorozatot szervezett az ELTE PPK és a BEAC kimondottan az ELTE dolgozói számára. A rendezvény, melyet Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK dékánja is támogatott, dolgozói kezdeményezésre jött létre, Balogh-Kovács Márta, az ELTE PPK munkatársa ötlete révén.

A Kazinczy utcai épületben megrendezett eseményre az ELTE szinte minden karáról és központi szervezeti egységéből érkeztek munkatársak. Az esemény célja elsősorban az volt, hogy gondolatébresztő előadásaival segítséget nyújtson a sportoláshoz és az egészséges életmódhoz vezető első, kezdeti lépésekbe, hiszen a rendszeresen sportoló előadók hitelessége, személyes példája nagy motivációt jelentettek minden résztvevő számára.

Köteles Ferenc, az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet igazgatója előadásában a testi tudatosság és a sport szubjektív pozitív hatásáról beszélt. Ezt követően Bárdos György, az ELTE PPK ESI egyetemi tanára az egészség védelmének és megőrzésének társadalmi szerepére tért ki, melynek megvalósulásához megfelelő intézményrendszer, pénz és közakarat szükséges. A nap harmadik előadását Berkes Tímea, az ELTE PPK ESI egyetemi adjunktusa tartotta, a pszichológus és történész az életmódváltás gyakorlati megvalósításához adott tanácsokat. Az előadások szünetében Dömény Kata, a BEAC edzője mindenki legnagyobb örömére alaposan átmozgatta az ülésben megfáradt résztvevőket.

Székely Mózes, az ELTE PPK tudományos főmunkatársa, a Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet oktatója előadásának fő pontja az életminőség-görbe volt, mely az egészség/életmód – életévek tengelyen mutatja az életminőség változását a testmozgással és annak hiányában az évek múlásával. Hevesi Krisztina, sport- és szexuálpszichológus záró előadásából pedig kiderült, hogy a szex megvonása csak az élsportolók számára lehet kedvező, ezzel ellentétben a rendszeres szex csökkenti az érzelmi kilengések számát és a menopauza könnyebb megélésében is szerepet játszik.

A rendezvény végén Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az ELTE és a BEAC vezetése elkötelezett a sportolási lehetőségek fejlesztésében, különösen a mindenki számára elérhető közelségben levő infrastruktúra-fejlesztésben. Ezen fejlesztések megvalósulásáig és azt követően is az ELTE minden dolgozóját várják a BEAC valamennyi edzésén, sporteseményén.

A szervező Balogh-Kovács Mártával készített interjú az ELTE Online honlapján olvasható

BEAC

Testközelben

Testközelben

0

/

0

0

/

0