Tizenkétmilliárd felfedező kutatásokra

2018.01.09.
Tizenkétmilliárd felfedező kutatásokra
Jelentős összeg áll rendelkezésre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozása révén 2018-ban kutatásokra. Négyből két felfedező kutatási felhívás fiatal kutatóknak szól.

Az elnyerhető források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket, valamint a fiatal kutatók tudományos pályájának elindítását, illetve nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik. A projektek tervezhetősége érdekében a felhívásokat az eddigieknél korábban tette közzé a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

A hazai költségvetési forrásból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott pályázati rendszer

a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorok, az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók, valamint a tapasztaltabb kutatók számára 

egyaránt célzott pályázatokkal biztosít forrást alapkutatási projektjük megvalósítására. A nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási projektek létrehozását külön pályázat ösztönzi. 

A Kutatási témapályázat (K_18) olyan önálló kutatócsoporttal rendelkező tapasztalt kutatók projektjeinek támogatását teszi lehetővé, akiket tudományterületük nemzetközileg elismert szakértőiként tartanak számon.

A Fiatal kutatók által kezdeményezett kutatási témapályázat (FK_18) azoknak a tehetséges, fiatal – 2018. február 6-ig a 40. életévüket be nem töltött – kutatóknak szól, akik önálló kutatócsoportot létrehozva saját kutatási témájukat kívánják elindítani. Ebben a két kiírásban az összesített keretösszeg 9,4 milliárd forint.

A Posztdoktori kiválósági pályázat (PD_18) a tudományos fokozatot megszerzett, pályájukat a tudományos kutatás területén tervező fiatal kutatók számára biztosít három évre  kiszámítható támogatást. A pályázat keretösszege 1,5 milliárd forint.

A Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatói témapályázatok (NN_18, ANN_18, SNN_18) hazai kutatócsoportok külföldi együttműködésben megvalósuló projektjeit  ösztönzik, és elősegítik a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságának erősítését. A pályázat teljes keretösszege 1 milliárd forint.

Várhatóan még januárban megjelenik – további 1,2 milliárd forinttal emelve a felfedező kutatások 2018-as támogatási keretösszegét – az a felhívás, amelyre a jelentős nemzetközi hatású eredményeket elért kutatók pályázhatnak, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A pályázatok beadási határideje február közepe, a projektek várhatóan már 2018 második felében elindulhatnak.

Forrás: NKFIH