Több mint félmilliárd forintból fejlesztik az ELTE kutatási infrastruktúráját

2016.11.02.
Több mint félmilliárd forintból fejlesztik az ELTE kutatási infrastruktúráját
2016 októberében közzétették a VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program) Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás című pályázati kiírásának nyerteseit. Egyetemünk négy projektje több mint 544 millió Ft támogatásban részesült, a kiírás teljes keretösszege közel 6 milliárd Ft volt. A nyertes pályázatoknak köszönhetően az ELTE kutatási- és laborinfrastruktúrája jelentősen erősödik.

A pályázati felhívást a hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében tették közzé. A Semmelweis Egyetemen három, az MTA kutatóintézeteiben két projektet támogatnak a jövőben – a legtöbb nyertes projekt Egyetemünkön valósul meg.

Az ELTE nyertes projektjei (zárójelben a támogatási összeg):
  • Fodor Ferenc (ELTE TTK Biológiai Intézet): Nagyfelbontású röntgenfluoreszcens elemanalitikai eloszlásvizsgálatok növényi, állati és élettelen objektumokon (56 104 833 Ft)
  • Groma István (ELTE TTK Fizikai Intézet): Nanokarakterizációs laboratórium új korszerű anyagok kifejlesztéséhez (155 595 855 Ft)
  • Perczel András (ELTE TTK Kémiai Intézet): NMR spektroszkópiai infrastruktúra fejlesztése peptid-mimetikumok, peptid gyógyszerek és biokompatibilis nano-rendszerek racionális tervezésére és előállítására (101 578 177 Ft)
  • Erdei Anna (ELTE TTK Biológiai Intézet): Spinning disc, TIRF és konfokális lézer pásztázó mikroszkópos központ kialakítása élő sejtekben zajló molekuláris folyamatok és kölcsönhatások gyors megjelenítésére (230 749 560 Ft)

Forrás: palyazat.gov.hu