Tudásmegújítás és együttműködés

Az egész napos rendezvényen két év kihagyás után újra vendégül látták mindazokat, akik kapcsolódnak a kar gyakorlati képzésének megvalósításához: a programra a gyakorlatvezetőket, az intézményi vezetőket, a tankerületek szakmai felelőseit hívták meg. A szakirányok és a Gyógypedagógiai Továbbképző Központ munkatársai a kari kutatásokról, az eredményeikről, a gyakorlati megvalósításról és az együttműködésben zajló projektekről nyújtottak tájékoztatást.
A délelőtti workshopokon a tudásmegújítás lehetőségeibe nyílt bepillantás, komoly érdeklődés övezte az Erasmus+ ösztöndíjas tapasztalatszerzési lehetőség bemutatását is. A délután központi eseményét a Bárczi dékánja, Papp Gabriella nyitotta meg, kiemelve az együttműködés és a közös felelősségvállalás szerepét. Márkus Eszter oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes a gyógypedagógusképzés tantervi megújítását ismertette.
Ezt követően a legfrissebb tudományos újdonságokról, módszerekről és együttműködésekről hangzottak el beszámolók. Könczei György, a Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézet igazgatója a participatív oktatás hátteréről beszélt De miért is együtt? című előadásában. Bertók Csilla a DATA-szoftverrendszer lehetőségeit vette górcső alá, Lénárt Zoltán, a Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet adjunktusa a hosszútávú együttműködés lehetőségeit vázolta egy pedagógus mesterprogram bemutatásán keresztül. Csapó Beatrix, a Diverzitás Közhasznú Alapítvány szakmai vezetője a Hortus Medicus projektet mutatta be, amely egyedülálló képzést nyújt a terápiás kertészeti tevékenységek megvalósításához.
A rendezvényt szakirányos gyakorlatvezetői fórum zárta, ahol a résztvevők megoszthatták tapasztalataikat, jó gyakorlataikat, illetve ismerkedhettek, beszélgethettek egmással.
Forrás és további fotók: ELTE BGGYK