Tudománykommunikáció mesterfokon
A felkészült kutatójelöltek jelentik a jövő ígéretét a tudományban, nagyon fontos azonban az is, hogy tudományos eredményeik a nyilvánossághoz is eljussanak. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégiummal és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiummal közösen ezért hirdette meg ismeretterjesztő cikkpályázatát a szakkolégiumi tagsággal rendelkező fiatal pályázóknak. A pályaművek bírálata lezárult, és a verseny eredménye az ELTE két szakkollégiumának is újabb dicsőséget hozott.
Élet és Tudomány kategóriában az I. helyen a Bolyai Szakkollégium és az Eötvös Collegium diákjai osztoztak: Kiss Krisztián Jól csak röntgennel lát az ember – avar kori antropológiai leletek radiológiai vizsgálata című dolgozatával (témavezetője Schlett Katalin), Selmeczi Péter pedig Menekülés Erdélyből, avagy az „asszonyok futása” című pályaművével (témavezetője Fazekas István) nyerte el a zsűri legnagyobb tetszését.
Természet Világa kategóriában szintén két ELTE-s végzett az I. helyen: Hajnal Dániel Konrád Fényképezés müonokkal címmel (témavezetője Hamar Gergő), Világos Blanka pedig Báriumcsillagokkal alkotóelemeink nyomában címmel (témavezetője Cseh Borbála) adott be pályázatot. Mindketten az ELTE Bolyai Szakkollégium tagjai.
Forrás: Élet és tudomány