Tudományos ösztöndíj – felhívás

Az ELTE EHÖK Tudományos Bizottsága pályázatot hirdet, amelyre elsősorban az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) eredményeket elérő hallgatók jelentkezését várják, de az Egyetem minden graduális képzésben résztvevő hallgatója nyújthat be pályázatot. A dokumentumokat a Neptunon keresztül lehet leadni, a pályázás a keret kimerüléséig folyamatos.

A kétévente megrendezésre kerülő OTDK struktúrájának megfelelően a pontrendszer az OTDK évében összesen 100 pontos, míg a másik évben 50 pontos. A kari keretből egyszer már támogatott tevékenység nem támogatható újra (kivételt képez a köztársasági ösztöndíj, az eredmények itt is figyelembe vehetők). A pályázóknak a leadáskor mellékelniük kell egy igazolást arról, hogy a pályázatban szereplő tevékenységük más egyetemi/kari keretből nem került finanszírozásra: ezt az adott karnak, illetve a kari Hallgatói Önkormányzat elnökének hitelesítenie kell. A pályázaton maximum két évre visszamenő eredményeket vesznek figyelembe.

A pályázatokat az EHÖK Tudományos Bizottsága bírálja el, további információkat ezen az e-mail címen lehet kérni. A teljes pályázati kiírás ide kattintva olvasható.

EHÖK

2015.02.25.