Új applikáció segíti a kutatókat

A legtöbb tudományágban a kutatásokat és ezáltal az eredményeket összefoglaló szakcikkek írását ma már nem egy ember végzi, hanem kutatók kisebb-nagyobb csoportja. Míg korábban az egyéni hozzájárulás mértékét csupán a szerzőség sorrendje érzékeltette, mára sok lap támogatja vagy meg is követeli a pontos feladatkörök megjelölését.
A teameken belüli feladateloszlás megvilágításához 2014-ben létre is hozták a CRediT taxonómiát, ami 14 kategóriába – például koncepció, kutatás, szoftver vagy írás – rendezve tünteti fel, hogy a projekt résztvevői milyen tevékenységgel járultak hozzá a kutatási eredményhez. Sokan azonban csak akkor kezdenek el foglalkozni a kontribúció kérdésével, amikor már nehéz és időigényes a folyamat.
Aczél Balázs, Kovács Márton (ELTE PPK) és külföldi kutatótársaik kifejlesztettek egy applikációt, amelynek
használatával már a projektek indulásakor lefektethetők a keretek.
A tenzing alkalmazás alapja egy egyszerű táblázat (Google Sheet), amelyben a társszerzők minden publikációhoz szükséges információja rögzítésre kerülhet. Az adatok módosíthatók, a szolgáltatás nyomon követi a változtatásokat. A program a beérkezett adatokból automatikusan létrehozza a cikkek „Authors Information” szekciójának szövegét, amelyet a CRediT taxonómia szerint strukturál. A tenzing elkészíti a szerzők nevét és affiliációit tartalmazó szerzői listát, sőt a szerzői hozzájárulásokat JATS-XML formátumban is képes rendezni, így a kiadók integrálni tudják az adatokat a saját rendszerükbe.
A tenzing tehát nem csak megkönnyíti a kutatók közötti együttműködést és magát a publikálást, de a szerzők és az általuk végzett munkafolyamatok összekapcsolásával
nagyban hozzájárul a kutatómunka átláthatóságának növeléséhez is.
A tudományetika időről időre felmerülő problémája ugyanis, hogy ha az eredmények eléréséhez vezető kutatómunka részletei homályba vesznek, az bizonytalanságot kelthet az eredmények megalapozottságával, hitelességével kapcsolatban is.
Az applikáció elnevezésével a fejlesztők Tenzing Norgay nepáli sherpa előtt tisztelegnek, aki a Mount Everestet elsőként meghódító két hegymászó egyike volt, ám meghatározó szerepe ellenére sokkal kevesebb elismerésben részesült, mint új-zélandi társa, Edmund Hillary.
Alex O. Holcombe, Kovács Márton, Frederik Aust és Aczél Balázs cikke a PLOS One folyóiratban olvasható.
Forrás: ELTE PPK