Új elnököt választott az EHÖK

2016.06.02.
Új elnököt választott az EHÖK

2016. június 1-jén rendezték az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának tisztújító küldöttgyűlését, amelyen Sujtó Attilát, a Bölcsészettudományi Kar hallgatóját választották elnöknek. Az elnök és kabinetje augusztus 1-től vezeti az EHÖK-öt. Az új elnöknek Mezey Barna rektor, Scheuer Gyula kancellár és Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke személyesen gratulált az ülésen.

Az augusztustól működő kabinet tagjai: Sujtó Attila elnök (BTK), Dömötör Tamás Albert elnökhelyettes (BTK), Balogh Dániel gazdasági alelnök (TTK), Kolláth Mihály Gábor kommunikációs alelnök (ÁJK), Dunka Sarolta Noémi külügyi alelnök (ÁJK), Bencze Norbert szociális alelnök (BTK), Szalma Edina tanulmányi alelnök (BTK), Papp Dorottya tudományos alelnök (ÁJK) és Zima Richárd, az ELTE Press főszerkesztője (BTK).

Sujtó Attila elsőéves angol–történelemtanári mesterszakos hallgató, 2012 tavasza óta foglalkozik hallgatói érdekképviselettel, kezdetben a BTK Történeti Intézeti Képviseletének szakos érdekképviselőjeként, majd másfél éven keresztül a BTK HÖK elnökeként. Az előző elnöki ciklusban az EHÖK kommunikációs alelnökeként tevékenykedett. Az ELTE HÖK elnöki pozíciójára egyedül ő nyújtott be pályázatot, amelyhez idén először hallgatói aláírások is szükségesek voltak: Sujtónak több mint nyolcszázan előlegezték meg a bizalmat. Titkos szavazással 32 igen, 4 nem és 0 érvénytelen szavazattal választotta meg a Küldöttgyűlés. Az új elnök programjában kiemelte: „Felelősségünk tudatában kell lennünk minden esetben, amikor oktatóinkkal, hallgatótársainkkal kommunikálunk, vagy bármilyen rendezvényen megjelenünk. Felelősek vagyunk továbbá munkánk átláthatóságáért és nyilvánosságáért”. A megfogalmazott célok között a tudatos utánpótlásképzés, az érdekképviseleti fórumok rendszeressé tétele és a hallgatói rendezvényeket összefogó koncepció megalkotása is szerepel. A program itt elérhető.

Kiss Edina leköszönő elnök hangsúlyozta: mindig nagy megtiszteltetésnek érezte, ha valamilyen tisztséget betölthetett, nagyon sok hálával tartozik a szervezetnek. Az új kabinetnek sok sikert kívánt a következő időszakra.

Forrás: ELTE Online

EHÖK tisztújító küldöttgyűlés – 2016. június 1.

EHÖK tisztújító küldöttgyűlés – 2016. június 1.

0

/

0

0

/

0