Új elnökséget választott a BEAC

2021.12.14.
Új elnökséget választott a BEAC
Az egyetemi sportklub november 29-én az ELTE BTK-n tartotta meg tisztújító küldöttgyűlését. Az elnök továbbra is Hamar Imre, az ELTE nemzetközi rektorhelyettese, az ügyvezető igazgató immár negyedszerre Simon Gábor.

Köszöntőjében Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben újra alakult és szorosabbra fonódott az Egyetem és a BEAC kapcsolata. Az Egyesület ez alatt az idő alatt középvállalat méretű intézménnyé nőtte ki magát, amelynek közel 3,5 milliárd Ft-os bevétele volt. Az ELTE támogatásával komoly fejlesztésekre került sor, ezek közül a legjelentősebb a kollégiumok udvarainak megújítása, a gyakorlóiskolák tornatermeinek és öltözőinek felújítása, valamint a 2019-ben átadott Mérnök utcai műfüves labdarúgópálya volt. Jelenleg is folyik a Bogdánfy utcai sportcsarnok megújítása, amely önmagában közel 900 millió forintos beruházás.

Simon Gábor, a klub igazgatója kiemelte, hogy a 2017-ben felállt elnökség két olyan egyetemvezető támogatását tudhatta maga mögött, akik magánemberként és vezetőként is elkötelezettek a sport mellett. Az elmúlt négy évben – a kosárlabda TAO-támogatásoknak köszönhetően – sikerült felújítani számos ELTE-s sportlétesítményt, és elindult a Bogdánfy út fejlesztése is. A klubvezetés 2018-ban stratégiát dolgozott ki, és a továbbiakban a klub ennek mentén működött, a szakosztályok aktív és hatékony munkájára építve. A BEAC az elmúlt években az Egyetem mellett sokat tett az egyetemi sport népszerűsítéséért, részt vett a szabadidősport-szervezésében, hallgatói-dolgozói sportprogramok szervezésében, a kollégiumi sportban, alumni programokban, a fogyatékkal élők sportéletének szervezésében, valamint az általános testnevelésben is. "Elmondható, hogy sikeres 4 évet zárt a BEAC elnöksége" – zárta felszólalását Simon Gábor, majd megköszönte az egyetem vezetőinek, a szakosztályvezetőknek, edzőknek és munkatársaknak a közös munkát.

A jelöltek bemutatkozása után a klub küldöttei újabb 4 évre bizalmat szavaztak Hamar Imrének, az ELTE nemzetközi rektorhelyettesének, hogy a BEAC elnökeként folytassa megkezdett munkáját. A BEAC igazgatója immár negyedik alkalommal Simon Gábor, a klub korábbi ügyvezető igazgatója lett.

Az ELTE rektorának és kancellárjának, valamint a HÖK elnökségének jelölései alapján elnökségi tagnak választották Szalay Krisztiánt, az ELTE sportügyekért felelős rektori biztosát, Horváth Jánost, az ELTE ipari kapcsolatokért felelős koordinátorát, Fortuna Zoltánt, az ELTE gazdasági főtanácsadóját és Varga Rékát, az ELTE HÖK elnökét.

A szakosztályok javaslatára elnökségi tagnak választották Csere Gáspárt, a BEAC olimpikon atlétáját, Szabari Jánost, a Női Kosárlabda Szakosztály vezetőjét és Kovácsik Ritát, a Cheerleading Szakosztály vezetőjét. A Felügyelő Bizottságba Borsodi Ágnes, Árvay Gábor, Nagy Gergely Gyula, Pálfia Zsolt és Szabó Tamás került be.

A 4 éves időszak képes eredménybeszámolója ITT, szöveges elnökségi beszámolója ITT érthető el. A küldöttgyűlés jegyzőkönyve ITT olvasható.

A közgyűlésen mutatták be a BEAC most megjelent interjúkötetét, amelyben sportolók és közszereplők beszélnek életükről, sikereikről és kapcsolatukról a sportklubbal.

Forrás: BEAC