Új Erasmus+ Mundus mesterképzés indul az Informatikai Karon

2020.10.01.
Új Erasmus+ Mundus mesterképzés indul az Informatikai Karon
A Gironai Egyetem, a Zágrábi Egyetem és az ELTE Informatikai Kar csaknem 3 millió euró támogatást nyert közös programjára intelligens terepi robotika témakörben.

A képzésben részt vevő hallgatók az első tanévet a Gironai Egyetemen töltik, ahol a robotika alapjaira fókuszálnak. A harmadik félévet a partnerintézményeknél (a Zágrábi Egyetemen vagy az ELTE Informatikai Karon) végezhetik, a negyedik félév során szakmai gyakorlatukat töltik és szakdolgozatukat készítik el. A közös mesterképzés 2 éve során 120 kreditet szereznek és két egyetem mesterdiplomáját kapják meg. A támogatást nyert konzorcium jelenleg az operatív működés feltételeit készíti elő, a közös mesterképzésre már a következő, 2020/2021-es akadémiai évtől jelentkezhetnek a hallgatók.

A képzés legfontosabb újdonsága, hogy a korábbiakhoz képest jóval szélesebb spektrumát fedi le a kültéri robotikának. Az ELTE Informatikai Kar az országban elsőként kínál majd kiemelkedő színvonalú robotikai mesterképzést és hozzá kapcsolódó ösztöndíjakat az Erasmus+ Mundus programban.

A képzés a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás eredményeire épít,

illeszkedve az ELTE Informatikai kar képzési stratégiájához. Az itt elsajátított ismeretek széleskörűen alkalmazhatók például a katasztrófavédelem és az űrkutatás területén.

A közös mesterképzésre alapszakot végzett és végzős hallgatók jelentkezhetnek. A végzős hallgatóknak az alapszakos diplomájukat kell bemutaniuk, a már végzett hallgatóknak pedig a jelentkezés során kell feltölteniük a végzettséget igazoló dokumentumot. A konzorcium rövidesen közzéteszi a részletes felvételi kritériumokat, és elindítja a jelentkezést lebonyolító elektronikus felületét is.

Az Erasmus+ Mundus közös mesterképzés támogatásra 2009 óta lehet pályázni. A program célja, hogy egyedi, kiemelkedő színvonalú, közös európai mesterképzések induljanak. A pályázatra minden évben számos, felsőoktatási intézményekből, kutatóintézetekből és iparági partnerekből alakult konzorcium adja be pályázatát, az évi nagyjából 150 pályázatból jellemzően 30–40 kezdeményezés kap támogatást. A programban résztvevő hallgatók a havi 1000 eurós ösztöndíj mellett utazási és berendezkedési támogatásra is számíthatnak, a juttatások részletes leírása megtalálható az Erasmus+ program honlapján.