Új Erasmus+ projektben vesz részt a TáTK

2019.12.05.
Új Erasmus+ projektben vesz részt a TáTK
Hat partneregyetem – köztük az ELTE – részvételével Bécsben rendezték meg az "Egészségfejlesztési hálózatok irányításához szükséges kompetenciák" Erasmus+ stratégiai együttműködés első workshopját.

Az ELTE Társadalomtudományi Kar, a Szófiai Műszaki Egyetem, a Murciai Szent Antal Katolikus Egyetem, a graz-i FH Joanneum, a FOM Alkalmazott Tudományok Egyetemének müncheni kara és a katovicei Sziléziai Orvosi Egyetem között létrejövő együttműködés célja, hogy a közösségi egészségirányító szakemberek tevékenységét olyan korszerű tananyaggal segítse, amelyik felkészíti őket a regionális szinten zajló egészségfejlesztési és -megőrzési feladatok magas szintű megvalósítására.

Az ELTE Társadalomtudományi Kart a projekt helyi szakmai vezetője, Kollányi Zsófia egészségpolitikus, a Közgazdaságtudományi Intézet adjunktusa képviselte a november 29-i programon. Kollányi Zsófia elmondta:

„A közösségi egészségügynek reflektálnia kell a 21. század társadalmi elvárásaira.

Az európai társadalmak elidősödése, az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségei, az egészségügyi szereplők közötti szorosabb kooperáció egyre sürgetőbb szüksége, valamint a holisztikus-preventív szemlélet hiánya mind olyan kihívások, amelyekre egy stratégiailag kiépített és működtetett egészséghálózati rendszer hasznos megoldásokat nyújthat. Az ELTE a projekt második szakaszának szakmai irányításáért, a tanterv összeállításáért, valamint a pilot-tanításért felel. A tagegyetemek országaiból előzetesen gyűjtött széles körű adatok alapján először szakmai profilokat rajzolunk, amelyekben meghatározzuk, hogy a célcsoportunknak milyen főbb kompetenciákra van szüksége. Erre azért van szükség, hogy később profilra szabott és átfogó tudást biztosító tananyagot tudjunk fejleszteni, amelyet először itt, Budapesten 2021-ben 6 ország szakemberei számára tréningen fogunk prezentálni.”

Az Erasmus+ együttműködés célja, hogy olyan elméleti és gyakorlati tudáscsomagot állítson össze, amelyet az európai regionális szinteken jelenleg vagy a jövőben működő egészségfejlesztési hálózatok irányítói napi szinten tudnak hasznosítani. Az ELTE TáTK projektcsapatának (Kollányi Zsófia adjunktus és Horváth Gábor kommunikációs specialista) legfőbb feladata az elkövetkezendő években az lesz, hogy az egészségfejlesztésben érdekeltek hálózatait irányító szakemberek számára összetett tantervet dolgozzon ki, amely a hálózat- és projektmenedzsment, a szakmai kommunikáció, a sajtó- és PR-kapcsolatok, illetve a beszerzés és finanszírozás területén nyújt segítséget a regionális egészségfejlesztésben.

Az Egészségfejlesztési hálózatok irányításához szükséges kompetenciák együttműködés az ELTE TáTK egy újabb fontos, nemzetközi szakmai eredményeket ígérő projektje, amely igazolja, hogy a civil, piaci, kormány- és akadémiai szereplők együttműködésében létrejövő – magas társadalmi hatású – innováció választ adhat a dinamikusan változó európai környezet szociális kihívásaira.

Forrás: ELTE TáTK