Új igazgató a Bibó István Szakkollégium élén

2021.02.18.
Új igazgató a Bibó István Szakkollégium élén
Igazgatóváltásra került sor az ELTE jogász-politológus tehetséggondozó műhelyében. Fazekas János, az ELTE Közigazgatási Jogi Tanszék docense 20 éve vállal aktív szerepet a kollégium életében.

Fazekas János 1999-ben nyert felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, és még elsőéves korában tagja lett a Bibó István Szakkollégiumnak. Szakkollégista korában sokféle tisztséget betöltött, volt választmányi tag, később műhelyvezető, kurzusoktató is. 12 éve főállású oktatója az ELTE Állam- és Jogtudományi Karnak, korábban hosszabb ideig aktív szerepet vállalt a kar mentorprogramjában. 

Az új igazgató a kollégium nagy értékének tartja a hagyományait, de a működés módjának a folyamatos újrafogalmazását is. Mint megválasztása után elmondta, a Bibóban erős az igény mélyreható reformok végrehajtására a tanulmányi rendszerben, a közösségi munkában, a társadalmi felelősségvállalásban, az egymáshoz, az egyetemhez való viszonyban, a politikához, a társadalomhoz való viszonyban, ami állandóan megújulásra készteti az intézményt. Az elmúlt 20 évben professzionálisabb és kiterjedtebb lett a szakkollégium működése – tette hozzá –, a kollégisták a szakmai munkájukhoz sok támogatást kapnak, a közösségi élet gazdagabb és sokszínűbb, kiterjedt a munkamegosztás. 

Igazgatóként egyik célkitűzése a kollégium kapcsolatának erősítése a karral.

A kisebb közösségeknek hozzá kell járulniuk a nagyobb közösségek teljesítményéhez

– mondta. – A kar és az egyetem most például a járvány miatt olyan kihívások előtt áll, főképpen az oktatásmódszertan területén, amelyeknek kezelésében a Bibó kifejezetten erős az itt régóta folyó műhelymunka, az egyeteminél jóval kisebb szemináriumi, kurzus- és jogesetmegoldó csoportok miatt. Előtérbe kerültek az elmúlt években a különböző perbeszédversenyek is, ezeknek a Bibóban is nagy hagyományuk van, és a bibós műhelyrendszer kifejezetten alkalmas arra, hogy támogassa a felkészülést.

A szakkollégiumnak az újradefiniálás során most az a feladata, hogy azokat az eredményeket, ötleteket és kezdeményezéseket, amelyeket pusztán a működése által folyamatosan termel ki magából, ne csak a saját fejlesztésére használja, hanem ossza meg az egész karral, az egyetemmel. „Ebből mi is tudunk profitálni, új impulzusokat kaphatunk olyan egyetemi, kari közösségektől, amelyekkel eddig nem voltunk kapcsolatban" – jelezte Fazekas János.

Forrás: Bibó István Szakkollégium