Új specializáció az IK-n
Az ELTE IK-n az Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék az egyetem első ipari tanszékeként a berlini Műszaki Egyetemmel együttműködésben működik. Támogatója a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom kutatásfejlesztéssel foglalkozó részlege, a Telekom Innovation Laboratories (T-Labs).
2018-tól az ELTE Informatikai Kara az EIT Digital európai infokommunikációs csúcsszervezet kettős diplomás képzéseként is meghirdetett adattudományi specializációt tett elérhetővé valamennyi programtervező informatikus mesterképzésben résztvevő hallgatója számára. Az Adattudományi és Adattechnológiai tanszéken az ipari együttműködésben megvalósuló kutatások és az oktatási tevékenység szerves egységet alkot. A Telekom Innovation Laboratoires támogatásával és közreműködésével megvalósuló kutatási projektek naprakész, széles körű gyakorlati tapasztalatot és ösztöndíjakat, az ELTE adattudósai pedig magas színvonalú tudományos hátteret biztosítanak a képzésben résztvevő hallgatók számára. A hallgatók többek között adatbányászattal, mesterséges intelligenciával, adatvizualizációval foglalkozhatnak.
A hálózatra kapcsolt intelligens informatikai rendszerek térnyerése és az internetes, mobil és vezetékes adatforgalom robbanásszerű növekedése korábban elképzelhetetlen mennyiségű adat termelődésével jár. A piaci versenyben kulcsfontosságú stratégiai kérdés a vállalatok számára,
hogyan képesek adataikat feldolgozni, megvédeni és felhasználni a versenyképességük növelése érdekében.
Napjaink meghatározó technológiai trendje olyan magasan képzett, kutató-fejlesztő informatikusokat igényel, akik képesek az óriási mennyiségű adatot feldolgozó, elemző technológiák fejlesztésére, adatalapú szolgáltatások, adatvezérelt üzleti alkalmazások, hatékony adatbiztonsági megoldások tervezésére.
Az együttműködés révén az ELTE Informatikai Karán az oktatásban és a kutatásban egyaránt egyedülálló módon jelenik meg a teljes adat-értéklánc lefedése, valamint az adattudomány és a műszaki tudományok olyan kombinációja, amelyek együtt értékes kutatási eredmények és innovatív adattermékek létrejöttét teszik lehetővé.