Újabb ÁJK-s hallgatói sikerek

2020.06.24.
Újabb ÁJK-s hallgatói sikerek
Négy díjat nyertek az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói a „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” országos tanulmányíró versenyen.

Az Országgyűlés Elnöke, az Igazságügyi Minisztérium és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közös felhívására a magyarországi felsőoktatási intézmények alap-, mester- vagy osztatlan képzésben részt vevő, 30 évnél fiatalabb, nappali és levelező tagozatos hallgatói nyújthatták be pályamunkáikat.

A három intézmény képviselőiből álló szakmai zsűri 5 munkát díjazott. A tanulmányíró versenyen Simon Tamás, az ELTE negyedéves hallgatója első helyezést ért el Az Európai Unió válasza a digitalizáció kihívásaira című munkájával.

A második helyezést Balogh Zsuzsanna Zsófia és Barta Leila, az ELTE joghallgatói Az őshonos nemzeti kisebbségek érdekérvényesítésének lehetséges módjai az Európai Unióban című közös munkájának ítélte a szakmai zsűri.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol nyelvű, európai és nemzetközi üzleti jogi mesterképzésének hallgatója, Kiss Lilla Nóra Az Egyesült Királyság kilépésének lehetséges hatásai a tagállamokra, az uniós intézményekre és politikákra című munkája különdíjban részesült.

A díjátadó ünnepségre az Országház Delegációs termében került sor június 19-én. A díjazott versenyzőket az Országgyűlés Külügyi Hivatala vezetője, Sárdi Péter államtitkár köszöntötte, kiemelve az immár 24. alkalommal meghirdetett pályázat tradicionális és hungarikum jellegét. A díjakat Kövér László házelnök, Varga Judit igazságügyi miniszter és Zupkó Gábor képviseletvezető adta át.