Újra benépesültek az ELTE kollégiumai
Nemcsak a hallgatók, az intézmény is készült a tanévre: minden kollégiumban nyári nagytakarítás, tisztasági festés és átfogó karbantartás zajlott. A beköltözés során kiemelten fontos, hogy gyorsan, gördülékenyen, a hallgatók egyéni igényeinek megfelelően menjen végbe.
A budapesti kollégiumok valamelyikébe 2018. szeptember 3-án közel 1200 hallgató költözött be. A hallgatók különösen a teljesen felújított Nagytétényi úti Kollégiummal és a nemzetközi hallgatók részére bérelt, szintén felújított Reitter Ferenc utcai Kollégiummal elégedettek.
A többi kollégiumban is történt változás: a Kerekes Kollégiumban a 700 férőhely hatodát újította meg a tulajdonos, az Ajtósi Dürer sori Kollégiumban befejeződött a bútorcsere második üteme, így közel 200 hallgató élvezheti az új bútorok adta kényelmet. A Vezér úton és az Ajtósin a nyáron wifi-hálózatot építettek ki. A Kőrösiben folytatták a wifi-projektet, így az A épület szolgáltatásai teljesen lefedett szélessávú internettel bővültek.
A tanév elején az ELTE kollégiumaiban fontos szerepet kap az elsőévesek beilleszkedése. A Kollégiumi Diákbizottságok ilyenkor gólyatalálkozók szervezésével, bulikkal és ismerkedős estekkel várják a friss kollégistákat. A gólyatalálkozók keretében az új lakók megismerkedhetnek a kollégium hagyományaival, a közösségi élettel és megismerhetik a kollégiumi ügyintézés részleteit is a vendégfogadástól kezdve egészen a mosógépek használatáig.
A másfélszeres túljelentkezés arra ösztönzi a Kollégiumi Központot, hogy a jövőben még több és jobb helyet biztosítson a magyar és a külföldi hallgatóknak egyaránt.