Újra ELTE-s a HÖOK élén
Eszterhai Marcell 2020 novemberében lett az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnöke, korábban ugyanitt elnökhelyettes volt. A Bölcsészettudományi Kar hallgatóját a tisztújító közgyűlés nagy többséggel választotta meg elnöknek.
A HÖOK elnöke a választott testületek vezetésén túl, folyamatosan koordinálja a szervezet munkáját, együttműködik a – különösen az ágazathoz tartozó – gazdasági és társadalmi szervezetekkel. Hivatalból tagja mindazon országos felsőoktatási szervezeteknek, amelybe a HÖOK a hatályos jogszabályok alapján képviselőt delegálhat, továbbá biztosítja a szervezet képviseletét minden felsőoktatást érintő országos és nemzetközi fórumon.
Az új kabinet tagjai: Paragh Bianka (elnökhelyettes), Zelenák Dávid (szervezetfejlesztésért felelős alelnök), Balogh Ákos (sport), Bódig Péter (rendezvények), Dibusz Bendegúz (külügy) Sövegjártó Virág (tudományszervezés és kutatás), Tóth Dávid (diákjólét), Vályi Nagy Dávid (szolgáltatás) Varga Levente (szakmai szövetségek).
Murai László leköszönő HÖOK-elnök búcsúzóul köszönetét nyilvánította mindazoknak, akik elnöksége idején segítették munkáját, egyúttal sok sikert kívánt az újonnan megválasztott kabinet tagjainak.
A közgyűlésnek Komáromban az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt a házigazdája, az új elnöknek Borhy László rektor és Scheuer Gyula kancellár is gratulált.