„Újra mozgásba kell lendítenünk Európát”

2015.06.09.
„Újra mozgásba kell lendítenünk Európát”
Interjú Pertti Torstila korábbi budapesti finn nagykövettel azt követően, hogy az ELTE Társadalomtudományi Kara a Magyar Külügyminisztériummal egyetértésben az Egyetem díszdoktorává fogadta. Az EU-ról úgy látja: „Meg kell találnunk az egyensúlyt a szolidaritás és a felelősség között.

Nagykövet úr, Ön többször látott el szolgálatot különböző posztokon Finnország Nagykövetségén, Budapesten. Az Ön nevéhez fűződik többek között a magyarul beszélő nagykövetek klubjának megalakítása. Milyen a viszonya Magyarországgal?
Fiatal diplomataként érkeztem Magyarországra 1976-ban és nagykövetként tértem vissza ’92-ben. Magyarországnak két különböző arcát is megismertem és boldoggá tesz, hogy itt lehetek. Amikor először jártam itt, előre figyelmeztettek, nehogy a finnugor kötődés áldozatává váljak. Mégis, ahogy betettem a lábam, ez megtörtént, Magyarország azon nyomban fontossá vált számomra, és innentől fogva, az elmúlt 40 évben meghatározó szerepet töltött be a szakmai és magánéletemben is.

Melyek Finnország külpolitikájának sarokkövei?
Finnország külpolitikáját csak az értheti meg, aki ismeri az 1939 és ’45 közötti háborúink történetét. Semmi sem határozta meg a finn identitást jobban, mint az, hogy túléltük a háborút. A védelmünk kitartott és kétszer is megállítottuk a Vörös Hadsereget, ’39-ben és ’44-ben is. Finnország megtépázva került ki a háborúból, amelyben súlyos veszteségeket szenvedett el. Százezer halottunk volt, másik százezer ember rokkantként tért vissza a háborúból, miközben területünk 12%-át elveszítettük, a maradék területeket pedig szétbombázták. A népesség több mint 10%-át, több mint 400 000 finn lakost telepítettek át az elvesztett területekről más településekre. Súlyos háború utáni jóvátételi szállítási kötelezettségeket (reparation deliveries) kellett teljesíteni a Szovjetunió felé, miközben nem kaptunk Marshall-segélyt. De nem hiába küzdöttük végig a háborút. A hősies ellenállásnak és harcnak köszönhetően nem jutottunk arra a sorsra, mint balti szomszédaink, Észtország, Lettország és Litvánia. Finnországot nem szállták meg és 1945-ben szabad nemzetként, nyugati demokráciaként kezdhettük építeni az országunkat. Ezek az élmények megerősítették a finnek függetlenségtudatát és a saját képességeikbe vetett hitüket.

A Vasfüggöny szétválasztotta Európát. Finnország helyzete a két katonai blokk között rizikós egyensúlyozási műveleteket kívánt meg, de a semlegességünk nekünk és másoknak is jól jött. A mediáció és a hídverés a finn külpolitika védjegye lett. 1973 és1975 között központi politikai szereplőkké váltunk a helsinki folyamatban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, vagyis az EBEÉ munkájában, amely történelmi változásokat hozott Európában. A szovjet terv eredetileg a háború után kialakult európai határok megszilárdítására irányult, de Finnország azok közé az országok közé tartozott, amelyek ragaszkodtak hozzá, hogy az EBEÉ működése ne a határok felügyeletére korlátozódjon, hanem nyissanak utat az együttműködés előtt, különös tekintettel az emberi kapcsolatok és emberi jogok területére. Közismert, hogy az EBEÉ Helsinki záróokmánya nagy mértékben hozzájárult a Vasfüggöny lerombolásához és az 1989-es változásokhoz.

Hogy látja az Európai Uniót? Mit gondol azokról a szkeptikus hangokról, amelyek a válság árnyékában megkérdőjelezik az EU küldetését?
Bátran mondhatjuk, hogy az Európai Unió a világtörténelem eddigi legsikeresebb béke-projektje. Az Unió egyesített egy kontinenst, amelyet katasztrofális háborúk romboltak le, amelynek felül kellett emelkednie a hányattatásokon és a széttagoltságon, hogy közös jövőt építsen, ami a tagországok megosztott szuverenitásán és közös intézményein jön létre. Mindezekért 2012-ben az Európai Unió Nobel-békedíjat kapott, ami szerintem nagyon helyes lépés volt. Ma teljes mértékben a gazdasági visszaesés határozza meg az Európai Unióról alkotott képünket. Gazdasági válságok pedig nem múlhatnak el politikai és társadalmi utóhatások nélkül, a rosszul kezelt gazdasági problémák szítják a társadalmi feszültségeket. A nemzeti részérdekek és a populizmus megerősödtek az országainkban. Az adósságválság emellett óriási különbségekre mutatott rá az EU tagállamainak gazdasági teljesítményében.

Mi Finnország álláspontja az EU válságával kapcsolatban?
Bár Finnország mélyen elkötelezett az európai integráció és az euró mellett, a vélemények két táborra oszlanak: az egyik az EU-t okolja a gazdasági válságért, a másik mélyebb integrációt sürget a problémák megoldásaként. A finn gazdaság hol növekszik, hol visszaesik, amióta a válság kitört. Ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk, mint más európai országok: elöregedő népesség, lassú növekedés, állandósult munkanélküliség, elmaradt szolgáltatási szektor és versenyelőnyért küzdő cégek. És míg az export a termelésünk kb. harmadát teszi ki, az európai megszorítások meggyengítették az eddigi keresletet.

Melyek ma az EU legsürgetőbb feladatai?
Megóvni az EU egységét – ez a legfontosabb feladat jelenleg. Ez olyan helyzetben különösen komoly kihívást jelent, amikor kívülről is próbára teszik ezt az egységet. Újra mozgásba kell lendítenünk Európát. Meg kell győznünk az európai polgárokat, különösen a fiatalokat ennek a történelmi jelentőségű béke-projektnek a fontosságáról, és az egyedülálló eredményekről, amelyeket az európai integrációval elértünk. Különben nem marad más, mint hogy visszatérünk a sötét múltba, egy szétválasztott Európához, a nemzetállamok növekvő versengéséhez, és a régiók elmélyülő megosztottságához. Az európai béke képe elhalványul, a régi ellenségeskedés visszatér, és ez katasztrofális következményekkel járhat. Ahhoz, hogy ezt elérjük, az EU-nak vissza kell nyernie a közvélemény támogatását. Szembeszállni a növekvő populizmussal, még akkor is, ha ez elég nagy kihívást jelent olyan időkben, amikor a válsággal szembenézve (eleve) fájdalmas döntéseket kell hoznunk. Görögország EU-ból való kilépése folyamatosan napirenden van, és a spekulációk még most sem hallgattak el. Nagy Britannia kilépése is fenyeget, nehéz elképzelni, hogy lenne elkerülhető a népszavazás, illetve hogy mi lesz annak kimenetele.

Azt szokták mondani, hogy az EU északi „hitelezőkre” és déli „adósokra” válik szét.
Ez így van. Finnországot gyakran vádolják azzal, hogy nem mutat szolidaritást a nehézségekkel küzdő országok irányába. „Nektek nincsenek érzéseitek, hidegek vagytok hozzánk” – szoktuk hallani a görögöktől. Számunkra viszont mindig a költségvetési fegyelem betartása volt, és máig is az egyetlen lehetőség, hogy megerősítsük a Gazdasági és Monetáris Uniót. Ehhez meg kell győződnünk róla, hogy minden tagállam betartja a szabályokat. Abban hiszünk, hogy minden ország felelős a saját gazdaságáért. Meg kell találnunk az egyensúlyt a szolidaritás és a felelősség között. A szolidaritás nem jelentheti azt, hogy a rossz gazdasági irányítás felelősségét vagy annak következményeit át lehetne hárítani valaki másra. Az EU nem válhat a megosztott felelősség projektjévé. Csakis az egyes országok kormányai csökkenthetik a deficitet.

Hogyan áll a krízis Oroszországban és hogyan látják ezt Finnországból?
Oroszország a szomszédunk és az is marad, jóban-rosszban. Finnország biztonságpolitikai környezetét illetően a legfontosabb kérdések mindig Oroszországhoz és az ország fejlődéséhez kapcsolódnak. A történelmi viharok ellenére a hidegháborúban sikerült stabilizálni a kapcsolatunkat Oroszországgal. Az 1300 km hosszú közös határszakasz minden orosz határ közül a legstabilabb. 1990 után, mint mindenki, mi is azt hittük, hogy Oroszország az EU nyílt stratégiai partnerévé szeretne válni. Partnerré a szó valódi értelmében: hogy adni és kapni akar. Mert a partnerség kétirányú utca. Ma már tudjuk, hogy rosszul gondoltuk. Finnország erősen elítélte a Krím elcsatolását és kelet-Ukrajna destabilizációját. Nem tudjuk elfogadni a nemzetközi jognak ezt a megerőszakolását. Hangoztatjuk, hogy nem vezethetjük be újra az erő politikáját és nem hozhatjuk vissza a régről ismert befolyási szférákat. Kiemelkedően fontosnak tartjuk a szuverenitás és területi integritás nemzetközi normáinak tiszteletben tartását, a Helsinki záróokmány aranyszabályát, amelyen most éppen nyíltan erőszakot tettek. Mi is szenvedünk a szankcióktól, de teljes erőnkkel támogatjuk őket, mivel más lehetőségünk nincs, hogy az ügybe beleszóljunk.

Hadd szóljak pár szót a nyugati szomszédainkról is, az észak-európai országokról: Svédországról, Norvégiáról, Dániáról és Izlandról. Ezekkel az országokkal erős közösséget alkotunk, melyek az azonos értékeken alapulnak, a közös történelmen, kultúrán és földrajzi adottságokon. Ezek az országok évszázadokon át szorosan kapcsolódtak egymáshoz és megszokott volt közöttük az együttműködés a társadalmi aktivitás minden területén. Ez különösen látványos volt, amikor közel 2 milliárd Eurót raktak össze a válság alatt, hogy támogassák Izland vergődő gazdaságát. Jelenleg a katonai együttműködésünket mélyítjük, annak ellenére, hogy az ötből három ország NATO-tag, kettő nem. Az északi ötök úgy döntöttek, hogy a katonai együttműködés új formáit fejlesztik ki, hogy nagyobb hatást tudjanak kifejteni, és további képességekre tegyenek szert. Ez az együttműködés olyan területeket is érint, mint a tengeri vagy légi felügyelet, logisztika, tréning, védelemmel kapcsolatos kutatás-fejlesztés és hadi felszerelés.

Ön szerint küszöbön áll egy újabb hidegháború?
Madeleine Albright egyszer úgy írta le a hidegháborút a világpolitikában, mint egy sakkjátszmát két játékos között: adott egy tábla, világos szabályok és ellentmondást nem tűrő sakk-matt helyzetek. Oroszország legutóbbi politikai és katonai megnyilvánulásai ellenére a kétpólusú világ már történelem. Napjaink nemzetközi politikája többdimenziós, anélkül, hogy két, élesen elkülönülő oldal jelenne meg benne, világos szabályokkal, valakiknek az egyértelmű győzelmével, vagy bármilyen jól meghatározható végponttal. A játékosok és a viszonyaik mindig váltakoznak.

Milyen szerepet játszhat ezen a színtéren egy olyan kis állam, amilyen például Finnország vagy Magyarország?
Lehet, hogy Finnország vagy Magyarország kis országok, de sosem maradhattak ki a világpolitikából. Történelme során mindkét ország erőteljesen érzékelte az erőpolitika pozitív és negatív hatásait is. Mindig érzékenyek voltunk a stratégiai és katonai változásokra, ezért kölcsönösen szoros kapcsolatban kell maradnunk egymással az EU-n belül, miközben aktívan ki kell vennünk a részünket a regionális és globális stabilitás kialakításában is.