Ujvári János diplomadíj-pályázat, 2014. ősz

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesített végzős hallgatók részére. A pályázaton ezúttal azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2013/2014-es tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is.

A pályázaton egy minimum 10 oldal terjedelmű dolgozattal lehet nevezni, amiben a végzős hallgató a választott diplomamunka-, illetve szakdolgozati témájának szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel, illetve olyan szak-/diploma dolgozattal, aminek fő témája a szellemitulajdon-védelem. A kétfajta pályázat értékelésnél a hivatal figyelembe veszi, hogy a dolgozat témája teljesen, vagy részlegesen szellemitulajdon-védelem, és indokolt esetben megosztott díjazást ítél oda a kategóriában. A pályázat megírását a hivatal szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegyoltalom,
  • formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog.

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

  • első díj 150 000 Ft,
  • második díj 125 000 Ft,
  • harmadik díj 100 000 Ft.

Az anyagokat elektronikus úton, PDF formátumban kell leadni a pályázati e-mailcímre.

A pályázat jelentkezési határideje: 2014. november 17.
A pályázat leadási határideje: 2015. március 13.

2014.11.04.