Űrtudomány felsőfokon
A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, 21 magyar egyetem részvételével működő UniSpace program egyedülálló posztgraduális képzési formát nyújt négy szakirányon az űrtevékenységgel kapcsolatosan. A szeptembertől induló angol nyelvű szakirányú továbbképzés keretében három féléven keresztül sajátítják el a hallgatók az űrtudományi ismereteket, amellyel interdiszciplináris tudásra, az e területen nélkülözhetetlen komplex szemléletre és gyakorlati ismeretekre tesznek szert.
Az ELTE TTK űrtudományi szakember képzést, a BME űrtechnológiai szakember képzést, a Debreceni Egyetem innovatív táplálkozási és űregészségtudományi szakember képzést, a Közszolgálati Egyetem pedig világűrpolitikai tanácsadó képzést indít a program keretében.
A program interdiszciplináris tudással vértezi fel a képzésben résztvevőket napjaink egyik leginnovatívabb iparága, az űrtudomány és űrtechnológia területén, olyan témákat érintve, mint az új magyar űrutazási program, a HUNOR, az űrgazdaság, űrpolitika és űrdiplomácia világa, az űreszközök működése és gyártása, valamint a mesterséges intelligencia űrtevékenységben betöltött szerepe
A képzések három félévesek, az első szemeszter közös, azaz a hallgatók minden tudományterület releváns alapismereteit elsajátíthatják (űrtudomány és -technológia alapjai, űrélettan és táplálkozás, nemzetközi jog és űrgazdasági alapok). A második és harmadik szemeszterek képzésenként, tudományterületenként mélyítik el a világűr felhasználásával kapcsolatos ismereteket. Emellett a hallgatók át is áthallgatnak a többi szakirányra.
A közös modulra épülő két félév során levelező munkarendben tanulhatnak a hallgatók asztrofizikát, űrfizikát, űrkémiát, megismerkednek a távérzékelés és az űridőjárás alapjaival, releváns űrbiztonsági kérdésekkel és a mesterséges intelligencia alkalmazásával az űrkutatásban. Az ELTE űrtudományi szakember szakirányú továbbképzésének szakfelelőse Lichtenberger János, az ELTE Űrtudományi és Geofizikai Tanszék professzora.
A program keretében megszerzett oklevéllel rendelkező szakemberek a hazai és a nemzetközi térben is unikális, versenyképes tudásra tesznek szert, amely a munkaerőpiacon egyedülálló elhelyezkedési lehetőséget biztosít számukra – legyen szó a köz- vagy a magánszféráról.
Jelentkezés (műszaki, természettudomány vagy informatika területen szerzett, legalább BSC diplomával): 2024. augusztus 31-ig