Út Tokióba

2019.05.08.
Út Tokióba
2019. május 7-én délután 5 óra 5 perckor 36. alkalommal rajtolt el az ELTE házi futóversenye, az 5vös5km. A rajtvonalnál Borhy László, az egyetem rektora jelentette be, hogy csatlakozva a #road2tokio2020 programhoz, az ELTE is támogatja a BEAC atlétája, Csere Gáspár olimpiai felkészülését.

A Pedagógiai és Pszichológiai Kar volt hallgatója mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem futónagykövete a 2020-as tokiói olimpiára való felkészülése részeként népszerűsíti a rendszeres sportolás fontosságát a kiemelt versenyeken és futással kapcsolatos programokon.

Mint Borhy László, az ELTE rektora elmondta: „Célunk, hogy az ELTE közössége segítse a 2020-as olimpiára készülő alumnusát, az egyetemi sportklub sportolóját, aki pedig az egyetem polgárai számára hirdesse és népszerűsítse, vonzóbbá tegye a rendszeres sportolást, kiemelten a futást. Csere Gáspár az ELTE alumnusaként és az egyetemi sportegyesület versenyzőjeként megérdemli a támogatást a felkészülési időszakban, hogy a 2020-as tokiói olimpián sikeresen képviselhesse Magyarországot, az ELTE-t és a BEAC-ot.”

„Megtiszteltetés, hogy Rió után a tokiói olimpiára is készülhetek. Hálás vagyok, hogy a BEAC mellett, amelynek 18 éve vagyok tagja, az ELTE is aktívan részt vesz a szponzorálásomban – köszönte meg a támogatást Csere Gáspár. – Remélem, a személyes előrehaladásom mellett a #road2tokio2020 projekt az egyetemi sportéletet, az ELTE és a BEAC jó kapcsolatát is erősíti majd. Ami az olimpiai kvalifikációt illeti, szigorodtak a szabályok, de amit lehet, megteszek a következő évben a sikerért. Már alig várom az edzőtáborokat, ahova az egyetem támogatásával juthatok el!”

5vös5km 2019.

5vös5km 2019.

0

/

0

0

/

0