Vasárnapi séta a Füvészkertben
Papp László botanikus, a Füvészkert munkatársának hozzáértő vezetésével közel harmincan indultunk a sétára. Miután meghallgattuk a Füvészkert történetét (Közép-Európa legrégebbi botanikus kertjeként 1771-től működik), Papp László végigkalauzolt bennünket a kerten, amely 1960-től természetvédelmi terület, ahol ma körülbelül háromezer fa és cserje található, valamint több, 19. századi épület is található. A séta első állomása a parkban található barokk stílusú kastély volt. A Festetics-család egykori vadászkastélyát – amelybe Mátyás-korabeli köveket is beépítettek, de valószínűleg római kori alapokon áll – szeretnék felújítani, és a tervek szerint egy botanikai múzeumot alakítanának ki, gyerekek számára interaktív résszel. A kastély mellett megcsodáltuk a bonsai gyűjteményt, majd a bambuszerdőn és az ázsiai kerten át a Pálmaházhoz érkeztünk.
A Pálmaházat 1865-ben adták át, 2011-ben felújították, és ma több ezer trópusi és szubtrópusi növénynek ad otthont. A gyógynövénykert ismertetése után következő állomásunk a Victoria-ház volt – amely az országban ma is az egyetlen, és már 1893 óta fogadja a látogatókat. Itt láthattuk a híres amazóniai tündérrózsát, illetve kisebb paraguay-i rokonait. A figyelemreméltó orchidea- és kaktuszgyűjtemény megtekintése után pedig lehetőség nyílt kérdésfeltevésre is.
A dolgozóbarát – hétvégi – időpontnak köszönhetően minden korosztály képviseltette magát és Egyetemünk szinte összes karáról érkeztek alumnusok.
A sétáról remek recenzió olvasható a Magyar Hírlap június 28-i számában, illetve online.
„Az Egyetem megnyitja kapuit” sorozatunk az őszi félévben folytatódik, a következő helyszínért és időpontért figyeljék híradásainkat!
Az Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert 2017. június 25.
Az Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert 2017. június 25.
0
/
0
0
/
0