Védd meg magad!

2019.03.06.
Védd meg magad!
Önvédelmi képzést indított hallgatói számára az ELTE. A Sportiroda szervezésében február 26-án indult tanfolyamra 800-an regisztráltak, első alkalommal 300-an vettek részt a programon. A kezdeményezés összhangban van az ELTE hallgatói biztonsága érdekében hozott intézkedéseivel és céljaival.

A nők elleni erőszak visszaszorításának elsődleges eszköze az erőszakot lehetővé tevő társadalmi folyamatok megváltoztatása, a bűnmegelőzés, a bűnelkövetők megbüntetése. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy valamennyien elsajátítsuk azokat a kompetenciákat, amelyek segítségével képesek lehetünk a veszélyes szituációkat kontrollálni, illetve adott esetben biztonságosan cselekedni: az ELTE éppen ezért szervezett hallgatói részére elméleti ismereteket is nyújtó önvédelmi tanfolyamot.  

A képzést kezdettől fogva kiemelten támogatta Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, aki a rendezvényen sportolói és harcművészeti tudását, tapasztalatait is megosztotta a hallgatókkal. A kezdeményezést ugyanígy támogatta és segítette az ELTE Hallgatói Önkormányzata is. 


Borhy László rektor a bemutató közben

A képzés nemzetközi gyakorlatok felhasználásával jött létre – mondta Ilyash György, az ELTE Sportiroda munkatársa, a képzés koordinátora és főszervezője. A kurzuson hazánkban egyedülálló módon az empowerment alapú megközelítést alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy

a technikai fogások mellett azt is megtanítják a hallgatóknak, milyen más eszközökkel védhetik meg magukat.

Helyet kapott a képzésben a kockázatelemzési és kockázatértékelési készségek fejlesztése, az elkövetők előnyének csökkentése érdekében bevethető problémamegoldó taktikák és gyakorlatok megismertetése, a veszély gyors felismerése képesség fejlesztése, az önvédelmet gátló pszichológiai és érzelmi akadályok és legyőzésük módjainak bemutatása, valamint a verbális önvédelmi kompetenciák erősítése is.

A képzésen az ELTE szakemberei tartották az előadásokat. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, az ÁJK Alkotmányjogi Tanszék adjunktusa az egyetemi ombudsman intézményét és az egyetemen működő hallgatók jogainak védelmét biztosító jogi lehetőségeket mutatta be a résztvevőknek. A jogos védelem intézményét a magyar büntetőjogban, valamint az ehhez kapcsolódó változásokat Ambrus István, az ÁJK Büntetőjogi Tanszék adjunktusa ismertette. Inzelt Éva, az ÁJK Kriminológia Tanszék adjunktusa az erőszakos bűnözés főbb kriminológiai ismérvei mellett bemutatta például az elkövetők statisztikai profilját is.

Egyetemünk a Budapesti Rendőr-főkapitányság szaktudását is felhasználta az önvédelmi oktatás során: Kiss Kálmán alezredes az önvédelem valódi körülményeit ismertette, szakmai útmutatással is ellátva a hallgatóságot.

Az elméleti ismereteket technikai bemutatók követték a BRFK munkatársai és a BEAC Harcművészeti Szakosztályának szakemberei jóvoltából. Ránky Márta, a PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet oktatója, a BEAC Harcművészeti Szakosztályának vezetője minden harcművészeti szakágat bevont a képzésbe.

A BRFK munkatársainak bemutatója

A résztvevők egy további, négy alkalmas önvédelemtechnikai alapozó tréningenre is jelentkezhetnek, valamint bekapcsolódhatnak a BEAC Harcművészeti Szakosztályának munkájába is.