Vékás Lajos kitüntetése

2017.10.19.
Vékás Lajos kitüntetése
A Heidelbergi Egyetem Szenátusa Vékás Lajosnak, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusának a „doctor honoris causa” kitüntető címet adományozta.

Az indoklás szerint Egyetemünk volt rektorát az európai uniós szerződési jog tudományos megalapozása terén elért eredményei tették érdemessé a megtisztelő címre. Az erről szóló oklevelet 2017. november 10-én ünnepélyes keretek között Heidelbergben adják át.

Vékás Lajos Széchenyi-díjas jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től társadalomtudományi alelnöke. 1958-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, ahol 1963-ban szerzett jogi doktorátust. Diplomájának megszerzése után az ELTE polgári jogi tanszékén kezdett el tanítani, ahol 1979-ben docensi és tanszékvezetői, 1984-ben pedig egyetemi tanári kinevezést kapott. 1999-ig a Polgári Jogi Tanszék vezetője. 1985 és 1986, valamint 1987 és 1990 között az egyetem rektorhelyettese, 1990 és 1993 között rektora. 1976-ban védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi, 1984-ben pedig akadémiai doktori értekezését. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig annak rendes tagjává. Az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága Elnökségének tanácskozási jogú tagja, emellett több nemzetközi jogtudományi szervezet tagja. Fő kutatási területei a magyar polgári jog, az összehasonlító polgári jog és a nemzetközi magánjog.