VIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

VIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája
03/02 - 03/04

2017. március 02. - 2017. március 04.

ELTE Bogdánfy úti Sportcsarnok

03/02 - 03/04

2017. március 02. - 2017. március 04.

ELTE Bogdánfy úti Sportcsarnok


2017. március 2-4. között ismét Budapestre érkeznek a Kárpát-medence minden szegletéből a magyar egyetemisták, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is remek hangulatú tornán vegyenek részt. A nyolcadik alkalommal megrendezendő torna idén több újdonságot is tartogat a résztvevők számára. Védnökei Mezey Barna, az ELTE rektora, Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint a rendezvény mellé állt Hajnal Tamás, a Ferencváros 59-szeres válogatott futballistája is.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a BEAC által szervezett eseményen korábban már megszoktuk, hogy a futballé és a futsalé a főszerep, az idei évben ez azonban másként lesz. A 16 csapatos egyetemi futsal torna, valamint az öregdiák (alumni) torna mellett 2017-ben egy új sportág is bemutatkozik: a szervezők kosárlabda tornával egészítik ki a versenyszámok körét.

Míg az egyetemi és öregdiák futsal mérkőzések az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén zajlanak, addig a KEK kosárlabda tornájának a szomszédos Tüskecsarnok termei adnak otthont, ahol két pályán párhuzamosan női és férfi csapatok mérhetik össze tudásukat. Ahogy eddig is, idén is ott lesznek a cheerleaderek a rendezvényen: március 4-én délután a KEK döntői előtt rendezik meg a valaha volt legnépesebb mezőnnyel a IV. Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Cheerleader Bajnokságot a BEAC sportcsarnokában.

Az ünnepélyes megnyitó március 2-án lesz a Ráday utcai Közgardenben, február 28-án pedig ugyanitt sajtótájékoztatót tart a rendezvényről  Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja és védnöke, Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója, KEK-szervező, valamint Hajnal Tamás, a Ferencváros 59-szeres válogatott labdarúgója, a KEK védnöke.

A tornához idén ismét jótékonysági adománygyűjtés kapcsolódik: a KEK szervezői és résztvevői ebben az évben a kárpátaljai Péterfalvi Református Líceum tanulóit támogatják sportszerekkel, játékokkal.

Bővebb információk