Világbajnok lett az ELTE hallgatója
A 21 éves párbajtőröző végig remekül játszott: a legjobb 64 között a venezuelai Limardót verte (15-10), majd az olimpai bajnoki cím védője, a dél-koreai Park sem tudta megállítani (10-9). A legjobb nyolc közé jutásért az idei Ázsia-bajnok japán Maszaruval kellett csatáznia, Siklósi 10-9-re nyert. A negyeddöntőben a holland Verwijlent verte meg (15-8), majd a döntőbe kerülésért az olasz Santarellivel vívott győztes csatát (15-9). Az orosz Szergej Bida elleni finálé komoly izgalmakat hozott, a Honvéd sportolója jelentős hátrányból kapaszkodott vissza, és végül fantasztikus hajrával nyert (15-14).
„Nagyon erős ellenfél az orosz, hasonlóan vívott, mint én. Az asszó során végig magabiztos voltam, ő viszont taktikusan küzdött, ezért tűnhetett hullámzónak az összecsapásunk. Nagyon felkészültem belőle, de érződött, hogy ő is belőlem. A kulcs szerintem az volt, hogy 10-13-nál meg tudtam lepni” – mondta az összecsapás után.
„Siklósi januárban tért vissza a sérüléséből, rengeteget dolgozott. Nem sok vívónál tapasztaltam ilyen profizmust és céltudatosságot – értékelte a sportoló munkáját edzője, Dancsházy Nagy Tamás. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány Siklósi szép és bátor vívását emelte ki. „Abszolút megérdemelte a győzelmet – mondta. – Ezen a versenyen ő volt a legjobb, gyönyörű tusokat adott, változatosan vívott.”
Siklósi Gergely az ELTE PPK sportszervező szakos végzős hallgatója.