Világelső az ELTE médiajogászainak írásbeli beadványa

2024.04.22.
Világelső az ELTE médiajogászainak írásbeli beadványa
Monroe E. Price médiajogi, szólásszabadsági és adatvédelmi verseny oxfordi döntőjében az ELTE – egyetlen európaiként – a világ legjobb nyolc csapata között végzett. Emellett az ÁJK-s csapat írásbeli beadványait ítélték a legjobbnak az összesített versenyben, ezt a címet eddig európai csapat nem tudta megszerezni.

A világdöntőbe hat regionális válogatón keresztül vezet az út, az ELTE hallgatói a 2024 januárjában Párizsban megrendezett európai regionális válogatófordulóból jutottak be a világ legjobb huszonnégy csapata közé.

A perbeszédversenyre egy jogesetet kellett feldolgozni mind a kérelmezők (Una és OneAI), mind az ellenoldal, jelen esetben egy fiktív állam (Cero) szempontjából. A jogesetben Una, neves közösségimédia-influencer posztjainak előállításához mesterséges intelligencia-vezérelt szoftvert (run-my-social-media) használt, amelyben szolidaritását fejezte ki a szomszédos államban zajló polgárháború lázadó csoportjával. Cero elítélte Unát és a szoftverfejlesztő céget (OneAI) is a terrorizmus dicsőítéséért. Az esetben felmerülnek mind a mesterséges intelligencia szabályozásának, mind a szólásszabadsághoz és az információk terjesztéséhez való jog kérdései. A versenyzők a nemzetközi emberi jogi bíróságok gyakorlatának feltérképezésével érveltek a világdöntő bíróságai előtt.

A döntőre 2024. április 15–19. között került sor, a házigazda – mint minden évben – a University of Oxford volt. A mérkőzéseken aratott győzelmek eredményeképp az ELTE csapata az amerikai Benjamin N. Cardozo School of Law kiváló együttesével játszott. A magas színvonalú mérkőzésen a bírák hangsúlyozták mindkét csapat kiemelkedő teljesítményét, így külön öröm volt, hogy a nemes küzdelemből az ELTE került ki győztesen. Ezután a csapat – a későbbi ezüstérmes – Singapore Management University-vel csapott össze, amely szorosan bár, de megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Ezzel az ELTE – egyetlen európai együttesként – a világ legjobb nyolc csapata közé jutva fejezte be az idei küzdelmeket.

Az ELTE emellett az összes induló csapat között első lett a verseny írásbeli beadványainak összesített versenyében (Best Memorials Award) is, amelyet eddig európai csapat nem tudott megszerezni.

Az ELTE-s csapat tagjai: Darcsi Barbara, Kovács Ábel Bulcsú, Nagy Vanda, Németh Viktor.

A felkészítő oktató idén is Gosztonyi Gergely volt, akinek munkáját nagymértékben segítették korábbi csapattagok co-coach-ként (Bálint János, Góth Mária, Huszár DaniellaLendvai Gergely Ferenc).