Víztechnológia és biodiverzitás

2018.10.12.
Víztechnológia és biodiverzitás
Az ELTE Lágymányosi campusa adott otthont 2018. október 3–6. között a XVI. Magyar–Olasz Spektrokémiai Szimpóziumnak, melynek középpontjában a víztechnológiai és biodiverzitással kapcsolatos innovatív kutatások, valamint az ezekhez szükséges analitikai méréstechnikák álltak.

A tanácskozáson 7 szekcióban 26 szóbeli előadás hangzott el, és 34 posztert mutattak be. A rendező két ország kutatóin kívül Ausztria, az Egyesült Államok, Ghána, India, Palesztina és Svédország szakemberei és doktoranduszai is képviseltették magukat. A konferencia megnyitóján adták át a Magyar Kémikusok Egyesülete Spektrokémiai Társasága (MKE SKT) által alapított Török Tibor emlékérmet, melyet Roger Fuoco (Pisai Egyetem) és Posta József (Debreceni Egyetem) vehetett át Záray Gyula professor emeritustól. 

A harmincöt éves múlttal rendelkező Magyar–Olasz Spektrokémiai Szimpózium idén az ELTE "Eötvös Konferencia" rendezvénysorozat egyik kiemelt tudományos eseményének számít, ingyenes részvételt biztosítva az egyetemi polgároknak, így a Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal az ELTE-n PhD-tanulmányokat folytató külföldi hallgatóknak is. Az MKE SKT három doktorandusz – Herman Petra (Debreceni Egyetem), Krakkó Dániel (ELTE) és Sajtos Zsófi (Debreceni Egyetem) – részvételét támogatta.

A hagyományoknak megfelelően az előadásokból a Microchemical Journal amerikai szakfolyóirat különszámot jelentet majd meg. A munkák színvonalát mutatja, hogy a 2016-ban Pisában tartott konferencia anyagából a Paola Grenni, Valeria Ancona és Anna Barra Caracciolo szerzőségével megjelentett közlemény elnyerte az Elsevier Kiadó Atlas kiválósági díját.

A tanácskozás főszervezője az MKE Spektrokémiai Társasága (SKT), illetve a Pisai Egyetem, továbbá védnöke a budapesti Olasz Nagykövetség és az MTA Analitikai és Környezetkémiai Tudományos Bizottsága volt. A szimpózium sikeréhez számos műszer és vegyszergyártó cég – a Green Lab Kft., az Imsys Kft., a Kwizda Agro Kft., a Labex Kft., a Novolab Kft., a Perform Kft., a Shimadzu Kft., a Today Science Kft. és az Unicam Kft. – járult hozzá anyagi támogatással.

Kép és szöveg: Mihucz Viktor Gábor