XV. Eötvös Konferencia – felhívás

Az Eötvös József Collegium Diákbizottsága 2014. április 25–27. között rendezi meg a XV. Eötvös Konferenciát, amely 2011-ben és 2012-ben is elnyerte az ELTE-n az EHÖK döntése alapján az Év Tudományos Rendezvénye díjat. 2013-ban 103 hallgató adott elő a rangos eseményen.

A Konferencia a hagyományokhoz híven interdiszciplináris: a bölcsészet-, társadalom- és természettudományok, illetve az informatika és a pedagógiatörténet minden területéről várják az előadni kívánó graduális (alap- és mesterképzéses) hallgatókat. A rendezvényen több, a szakmájában méltán elismert kutató, valamint neves egyetemi oktató részvételére is számítani lehet.

A Konferenciára önálló kutatásra épülő, tudományos igényű előadásokat várnak. A legjobb előadások írásos változata az EC Adsumus című kiadványában kap majd helyet. A Konferencia végleges programjának kiírása április elején várható. A jelentkezés határideje: 2014. március 3. (hétfő), 24:00

Plakát
A konferencia honlapja

2014.02.04.