XXXV. 5vös5km futóverseny

Az ELTE Alumni Szervezet 10 éves évfordulója alkalmából idéntől ELTE Alumni kategóriában is lehet indulni.

2018.09.21.
XXXV. 5vös5km futóverseny

Immár XXXV. alkalommal került megrendezésre az ELTE népszerű futóversenye, az 5vös5km! Újdonságként ELTE Alumni kategóriában is lehetett indulni.

Az évente kétszer megrendezésre kerülő sporteseményen 250 volt egyetemi hallgató indult  ELTE Alumni kategóriában. A futóversenyen több mint 1200-an vettek részt, a versenyzők jelentős része az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai és oktatói közül került ki - még a Szombathelyi Egyetemi Központból is érkeztek futók - illetve a társegyetemekről is, például a BME-ről,  a Corvinus Egyetemről, az Óbudai Egyetemről. A hagyományokhoz híven céges csoportok is indultak, a Nokia és Ericson csapatai fej-fej mellett haladtak. 

Futócipőre cserélte az egyetemi talárt Borhy László rektor, az ELTE Alumni Alapítvány és az ELTE Alumni Tanács elnöke, aki nem először állt rajthoz a versenyen. Teljesítette a távot többek között az ELTE Rektori Koordinációs Központot vezető Kóczián Lilla, az ELTE Rektori kabinet vezető Sey Nikolett,  továbbá Horváth Mihály ELTE HÖK elnök - valamint Székely Mózes, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke és Horváth Ákos, a TTK Atomfizikai tanszék docense, az immár 35 éve sikeresen futó verseny alapító-szervezői is. 

Egyetemünk Alumni Szervezetének 10. évfordulója apropóján újonnan megnyitott ELTE Alumni kategóriában elsőként Hangya Balázs az ELTE TTK alumnusa ért célba, aki alig több mint negyed óra alatt futotta le az öt kilométert. Férfi alumni kategóriában a második helyezett Kaiser Miklós, a harmadik pedig Tornai Szabolcs lett.
A női indulók közül az ELTE BTK mesterszakos hallgatójaként újabb diplomáját szerző Staicu Simona maratoni futó olimpikon volt a leggyorsabb, aki több kategória érmeit is bezsebelhette, a második Oszlányi Réka a harmadik pedig Nónay Fanni lett.

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek, különösen az Alumni kategória dobogósainak!

Előzetes eredmények elérhetőek az 5vös5km facebook oldalán. 

ELTE Alumni
Facebook

 

5vös5km

5vös5km

0

/

0

0

/

0