Zentai Lászlót az IOF elnökségi tagjává választották

2016.09.01.
Zentai Lászlót az IOF elnökségi tagjává választották
A Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (International Orienteering Federation, IOF) a 2016 augusztusában, Strömstadban (Svédország) rendezett közgyűlésén újabb négy éves időtartamra elnökségi tagjának választotta Zentai Lászlót,  az Informatikai Kar Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát, az IK tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettesét.

Zentai László térképészként 1996 óta tevékenykedik a nemzetközi szövetségben, előbb a Térképbizottság tagjaként, 2002 és 2006 között annak elnökeként, majd 2006 óta az elnökség tagjaként: idén hatodik alkalommal választották újra. A tizenegy tagú elnökség munkáját Leho Haldna észtországi elnök irányítja.

A nemzetközi szövetséget 1951-ben alapították Koppenhágában, a tíz alapító ország között találjuk Magyarországot is. A jelenleg 79 tagot számláló IFO négy tájékozódási sportágat – tájfutás, tájékozódási kerékpár, tájékozódási sífutás és kerekesszékes tájékozódás – népszerűsít, a szervezetet 1971-ben ismerte el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.