Lovász László köszöntése – egyetemi flash mob

2010. december 14-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos flash mobbal köszöntötte a novemberben a „japán Nobelnek” nevezett Kiotó-díjjal elismert Lovász László matematikust.

 

A flash mob Lovász professzor fő kutatási területére, a gráfelméletre utalt. Folyamatában a lágymányosi Gömbaulában összegyűlt rendezetlen tömeg mozgásából kirajzolódott az Euler-út (Euler-gráf), majd egy Kneser-gráf. A rendezvényen az Egyetem matematikus hallgatói, a Trefort Ágoston Gyakorlóiskola és az Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium diákjai, valamint a Fazekas Mihály Gimnázium tanárai vettek részt. A flash mob után a Matematikusok Kórusa köszöntötte néhány dallal professzorát.

 

A nyilvános rendezvény után az Egyetem vezetése – Mezey Barna rektor, és Michaletzky György a TTK dékánja, valamint Szőnyi Tamás professzor – gratulált Lovász Lászlónak.

 

A flash mobról készült videó megtekinthető itt.


Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!

2010.12.15.