A veleszületett és a szerzett immunitás

Ahogy arról korábban írtunk, Erdei Anna, az ELTE Immunológia Tanszékének vezetője az immunválasz kialakulásának, a veleszületett és a szerzett immunrendszer kapcsolatának vizsgálatáért, illetve oktatói tevékenységéért kapta meg 2011. március 15-én a Széchenyi-díjat. Az oktatóval kutatási területéről és az immunológia – az immunrendszer működésével foglalkozó tudományág – jelentőségéről beszélgettünk. Elmondta: az immunrendszer védi a szervezetet a kórokozók támadásai és a tumorok kialakulása ellen.

– Ön az idén Széchenyi-díjat kapott az immunológia terén végzett munkájának elismeréseként. Hogyan került kapcsolatba ezzel a tudományággal?
Szerencsés voltam, mert már egyetemista koromban megismerkedhettem az immunológiával. Indult egy akkor még speciálisnak számító kurzus, amit Gergely János tanár úr, az ELTE Immunológia Tanszékének megalapítója tartott. Az előadásokat társaimmal közösen nagy örömmel hallgattuk: izgalmas volt, hogy olyan sejtekről, molekulákról hallottunk, amelyekről azelőtt sosem. Az ellenanyagok szerkezetével kapcsolatban számos érdekességet megismerhettünk. Ez tetszett meg akkor. Az immunológia széles alapokon nyugvó tudomány, kapcsolódik a genetikához, a biokémiához, a sejttanhoz és az orvostudomány számos területéhez. Ezen belül az immunbiológia elsősorban az alapmechanizmusokat kutatja, tárja fel és írja le. Tehát, hogy milyen sejtek vesznek részt a védekezésben, milyen kölcsönhatások, milyen molekuláris mechanizmusok működnek.

Fő kutatása során az immunválasz kialakulását vizsgálja. Hogyan zajlik ez a folyamat?
A tanszéken több, az immunválasszal kapcsolatos kutatás folyik, a mi munkacsoportunk egyebek mellett azzal foglalkozik, hogyan indul meg ez a folyamat a szervezetben. Azt mindenki tudja, hogy az immunrendszer a kórokozók, a baktériumok, a gombák, a paraziták ellen véd, de azt nem, hogy ez pontosan hogyan történik. Az úgynevezett fagociták, a falósejtek felveszik, feldolgozzák a kórokozót és azok bizonyos részeit, fehérjeszakaszait bemutatják az úgynevezett t-sejteknek. Ezek a specifikus receptorokkal rendelkező limfociták az immunválasz kulcsszereplői, annak elindítói. Talán érzékelhető, milyen összetett ez a folyamat, és érthető, hogy még számos fontos részlete feltárandó.   

Munkacsoportja a veleszületett és a szerzett immunitás kapcsolatát vizsgálja. Hogyan hat a kettő egymásra?
Az úgynevezett veleszületett immunitás evolúciós szempontból ősibb, érdekes, hogy a védő szerepet betöltő elemek megtalálhatók a rovarokban és egyes növényekben is. Ezekkel együtt születünk, és ez a rendszer biztosítja szervezetünk védelmét a kórokozók támadását követő percekben, órákban. Az erre épülő szerzett (tanult, adaptív) immunrendszer a kórokozók millióinak apró részleteit képes hatékonyan elpusztítani, illetve emlékszik a már megismert kórokozókra.
A kettő együtt tartja fenn immunrendszerünk működését, külön-külön egyik sem lenne erre alkalmas. Munkacsoportomban azt kutatjuk, hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a két rendszer, illetve azt, hogy a veleszületett hogyan befolyásolja az adaptívat. Kutatásaink során bebizonyítottunk néhány, a vérünkben megtalálható fehérjemolekula immunválaszban betöltött jelentős szerepét. Most azt vizsgáljuk, hogy ezek a fehérjék, illetve az ezeket megkötő receptorok mennyiben működnek másként bizonyos autoimmun betegségek esetében, amikor az immunrendszer a saját szöveteit támadja meg. Eredményeinkből a betegségek kialakulásával, lefolyásával kapcsolatos következtetések vonhatók le.

Milyen gyakorlati, élettani-orvostudományi haszna vagy következménye lehet az Önök kutatásának?
A tanszéki kutatások eredményeként új vakcinák és terápiás eljárások során alkalmazható molekulák készülhetnek, illetve diagnosztikai célokra alkalmazható technológiák jönnek létre. Így a munkánk összefonódik az orvostudománnyal is.
Fontos megemlíteni, hogy a tanszék oktatói, kutatói között nem csak biológusok, hanem orvos, állatorvos és vegyész végzettségű szakemberek is vannak. Az ebből következő eltérő szemléletmódok nagyon jó alapot és hátteret biztosítanak a kutatásokhoz, fejlesztésekhez.

Kutatásai mellett komoly oktató-ismeretterjesztő, tankönyvírói tevékenységet folytat.
Kezdettől fogva nagyon szeretek tanítani, szívesen látom el az oktatással kapcsolatos teendőket is. Fontosnak tartom a fiatalokkal való kapcsolatot, és azt is, hogy éreztessük velük, fontos, amit csinálnak. A tanszéken számos hallgató TDK-zik, és 12–14 doktorandusz vesz részt kutatómunkában. Tankönyveket is írunk, éppen idén szeptemberben jelenik meg új, immunológiáról szóló tankönyvünk a Medicina Kiadó gondozásában.

2011.03.31.