Michael J. Pilling látogatása az ELTE-n

Michael J. Pilling, a University of Leeds emeritus professzora, az ELTE díszdoktora érkezik a Természettudományi Karra. Pilling professzor látogatása során a kutatóegyetemi projekt „Reakciókinetikai szimulációk nagy méretű reakciómechanizmusokkal gyorsan és pontosan" kutatócsoportjában résztvevő kutatókkal és hallgatókkal konzultál majd, áttekinti az eddig elért eredményeket és a kutatások további irányaira is javaslatokat tesz. A professzor a reakciókinetika elismert kutatója, a gázfázisú reakciók kísérleti és elméleti vizsgálatával foglalkozik. Eredményeit széles körben alkalmazzák a légkörkémiában, az égések leírásánál és a csillagközi tér reakcióinál is.  

Pilling professzor korábban is szoros kapcsolatot ápolt az ELTE-vel, laboratóriumában több egyetemi hallgató töltött egy-egy évet Erasmus-hallgatóként illetve szakdolgozóként.  A Michael J. Pilling és Paul W. Seakins által jegyzett Reakciókinetika a világ számos országában, így Magyarországon is az egyetemi, magasabb szintű reakciókinetikai tanulmányok alapvető tankönyve. A könyv magyarul is megjelent 1997-ben, Keszei Ernő és Turányi Tamás fordításában.

ELTE Kutatóegyetem

2011.05.23.