Megjelent a Heti Válasz 2011-es Felsőoktatási Rangsora

2011-ben immár hetedik alkalommal készítette el a Heti Válasz és a CEMI (Central European Management Intelligence) a magyar egyetemek és főiskolák rangsorát: a „Felsőoktatási Rangsor 2011” a Heti Válasz október 20-i számának mellékleteként látott napvilágot. A rangsor nemcsak az oktatás színvonalát és a diákok preferenciáit tükröző, nyilvánosan elérhető statisztikai adatok alapján készült, hanem kiemelt szerepet kapott benne az egyes felsőoktatási intézmények munkaerő-piaci megítélése is.

A jogi képzést folytató intézmények rangsorában idén is magasan az Eötvös Loránd Tudományegyetem a listavezető, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a második, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) foglalja el a harmadik helyet. A kommunikáció- és médiatudomány-képzések között szintén fölényesen vezet az ELTE a SZTE és a Budapesti Corvinus Egyetem előtt; az ELTE a vizsgált öt szempont közül három – túljelentkezés, oktatói összetétel és foglalkoztatói vélemények – esetében az első helyen végzett.

Az informatikusképzéseket rangsoroló listát továbbra is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) vezeti, az ELTE összesítésben a harmadik,  a munkáltatók és a munkaerő-közvetítők véleménye szerint viszont a BMGE után a második legszínvonalasabb képzést nyújtó egyetem. A közgazdasági és üzleti képzések 2011-es rangsorán újoncként szerepel az ELTE, 24 intézményből rögtön az ötödik helyen debütálva

Az adatsorokat feldolgozó cikkek mellett a kiadványban található a Dr. Mezey Barnával, az ELTE rektorával készített interjú is, aki a felsőoktatási reformmal kapcsolatos kérdésekre válaszol. Az interjúból kiderül, hogy a rektor helyesnek tartja, hogy szétválasztják a tudományegyetemeket, az egyetemeket és a főiskolákat, viszont alapvető fontosságúnak tartja, hogy megmaradjon a felsőoktatási intézmények pénzügyi önállósága. Mezey a teljes tudományterületek tanulásának fizetőssé tételéről szóló felvetésekre reagálva elmondja: „Elképzelhetetlennek tartom, hogy az oktatáspolitika a nemzeti értékeket képviselő bölcsészoktatást vagy az igazságszolgáltatás utánpótlását szolgáló jogászképzést teljesen a piacra bízná.”

A lapszám november 9-ig kapható az újságárusoknál.

2011.10.20.